Már toborozzák a balatoni munkaerőt a nyárra (sonline.hu)

Messze még a nyár és az idegenforgalmi szezon, de az álláshirdető oldalakon már februárban feltűntek balatoni ajánlatok. Annyira kevés az alkalmazott, hogy a szállodák és éttermek már a szezon előtt négy hónappal igyekeznek feltölteni a létszámot – hátha sikerül. “Egy szakács havi 400-600 ezer forintos munkabért is zsebre vághat a magyar tengernél, de ennek ára van” – vallja egy fonyódi vendéglátós.


Hekksütőnek és londinernek éppúgy lehet jelentkezni a közelgő balatoni szezonra, mint pultosnak vagy mosogatónak. Sok friss hirdetés a felszolgálók esetében még szakmai gyakorlatot sem kér. A legtöbben szakácsot és konyhai kisegítőt keresnek.

Még korainak tartja a toborzást Horváth Tamás, a Balaton Job ügyvezetője, mert szerinte most a helyzet a magyar munkaerőpiacon nem olyan, hogy ma megegyeznek valakivel, és két-három hónap múlva is rendelkezésre áll az illető. Ennél jóval nagyobb a fluktuáció, ez a tapasztalat a tíz éve működő, balatoni munkaerő kölcsönző cégnél. Az álláskeresők jelenleg válogathatnak a munkák között, ezért nem fognak hónapokat várni.

– Ha a Balatonnál az idei szezonban nem lesz tíz-húsz százalékos béremelés, akkor nehezen tudnak majd kinyitni a vendéglátóhelyek, mert nem lesz kivel – utalt arra Horváth Tamás, hogy nem könnyű szezon elé néznek. Leginkább szakácsot keresnek, és ha nem találnak, felvesznek helyette több rutinos konyhai kisegítőt, és velük igyekeznek végig csinálni a szezont. Évről évre nehezebb munkaerőt találni, bár Belső-Somogyban még akadhat tartalék. A Balaton Jobnál az online és személyes toborzásban hisznek: ma már el kell menni a munkaerőhöz, és találkozókon meggyőzni, hogy jó helyre kerülhet.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján mintegy 3000 üres álláshely van a magyar vendéglátóiparban. Már a 2018-as nyári szezonban is voltak olyan balatoni éttermek, amelyek a munkaerőhiány miatt nem tudtak kinyitni, vagy teljes kapacitással működni, állítja Makkos Péter fonyódi étteremtulajdonos, a KISOSZ dél-balatoni elnöke. Feltehetően ezért fogtak toborzásba már minden eddiginél korábban a vendéglátósok, hogy a nyárra bebiztosítsák magukat. Az iskolapadból kikerülő, végzős fiatalok többsége azonban minden szakmai gyakorlat nélkül mindjárt külföldre készül, panaszolta. Egyre kevesebb főiskolás és egyetemista érkezik nyárra dolgozni a tóhoz. A balatoni vendéglátósok közül a legtöbben már előre tartanak attól, hogy milyen lesz az idei szezon. Egyelőre kétséges azonban, hogy a szaporodó álláshirdetéseik már februárban meghozzák a számukra a megfelelő eredményt.

Már számolható a nyári fizetség
Vannak felkapott számok, hogy mennyit kereshet a balatoni vendéglátóipari dolgozó, ezt elemezte Makkos Péter. Egy szakács havi 400-600 ezer forintos munkabért is zsebre vághat a magyar tengernél, de ennek ára van. Napi 10-12 órát kell dolgoznia, és nincs szabadnap, szabadságot is a szezon végén kap a bevett gyakorlat szerint. A balatoni vendéglátós bölcsesség szerint egy jó szakács három ember munkáját végzi el. A pincérek bérezésében számít a nyelvtudás és a gyakorlat. A felszolgálóként dolgozó fiatalokat 800-1000 forintos órabérrel szokták felvenni, de a bevált szakemberek ennél többet is kaphatnak. Az egész éven át nyitva tartó helyek igyekeznek megtartani az állandó munkaerőt, ezért a gyengébb téli forgalom idején emeltebb fizetést adnak – rja a sonline.hu.