Már bárkit felvesznek dolgozni a Balatonnál, van, aki összeomlástól tart (atv.hu)

Nagyfokú munkaerőhiány sújtja a Balaton környékét, és a főszezon még el sem kezdődött. Van, aki 100 ezres prémiumot ad annak, aki megbízható mosogatót visz neki, de akad olyan is, aki egyenesen Thaiföldről hozza a dolgozni akaró munkaerőt.

Egyre közeledik a főszezon a Balatonnál, a vendéglátósoknak pedig idén is főhet a fejük. Az utóbbi évek hírei ugyanis rendre a munkaerőhiányról szóltak, és arról, hogy nem egy esetben éttermeknek kellett bezárniuk, mert nem volt ember, akivel kinyithatta volna. A helyzet összetett, amelyet sokan, sokféleképpen látnak: a munkavállaló gyakran arról panaszkodik, hogy keveset kap, és rémisztőek a körülmények, míg a vendéglátó egységek tulajdonosai a szakképzettség hiányán túl hozzáállásbeli dolgokat is megemlítenek, mint ahogyan azt is, hogy aki szakképzett, az már külföldön keres boldogulást. Az elmúlt évek híreszteléseiből kiindulva, arra voltunk most kíváncsiak – még a főszezon kezdete előtt –, hogy a vendéglátósok milyen szezonra számítanak, és továbbra is kardinális problémát okoz-e az emberhiány.

Ma az a nyerő, akinek normális, megbízható munkaereje van

„Állandó probléma a munkaerőhiány, és ahogyan múlnak az évek, egyre súlyosabb” – meséli Hidasi Károlyné. A Tihanyban található Tűzkert Étterem tulajdonosa azt mondja: tavaly július közepétől augusztus végéig 14 mosogató fordult meg náluk. Közülük volt, aki csak egy napot volt, de olyan is, aki csak egy fél órát. Hogy milyen szezonra számít idén, azt mondja, reméli, el tudják érni azt a forgalmat, amit tavaly is. A munkaerőpótlás egyik eszköze egy iskolával való kapcsolatuk lehet, ahonnan szakmai gyakorlatra érkeznek a fiatalok, és csak reméli, hogy sikerül ott tartani őket. Majd hozzáteszi: sokáig állt kapcsolatban egy intézménnyel, ahonnan végzős diákok jöttek hozzá, többen ma is ott vannak közülük. Két éve azonban nem tudott diákot felvenni, tapasztalata szerint ugyanis inkább otthon maradnak.

„Folyamatosan beállunk dolgozni, én is, a férjem is, mert egyszerűen nincs ember” – meséli.

Kollégái sincsenek könnyebb helyzetben. Van olyan, aki már évek óta Ukrajnából hoz munkaerőt, de ismerősi köréből ismer olyat, aki még messzebbről, egyenesen Thaiföldről hoz vendégmunkást. A toborzás másik fajtája a téli vidékjárás. Kissé szarkasztikusan teszi hozzá: „aki kettőig tud normálisan számolni, az még rég nincsen itthon, a többiek azért vannak itthon, hogy őrizzék a házat. A nagy büdös helyzet ez”. Na, meg az, hogy már 100 ezer forintos prémiumot ajánl annak, aki olyan mosogatót hoz, aki megbízhatóan dolgozik. Feltétele a következő: 50 ezret kap akkor a személy, amikor hoz valakit, és ha a munkaerő beválik, a szezon végén a másik 50-et is megkapja.

Ma, akinek van „normális, megbízható munkaereje, az a nyerő”. Ennek ellenére szerencsés, mert neki már csak 1-2 mosogató hiányzik – meséli tovább Hidasi Károlyné. Megtartani sem könnyű őket, de mindent megtesznek ezért: karácsonyra például nyaralást kapnak a dolgozók (az étterem ugyanis a nyári szezont leszámítva is nyitva van az évben, igaz csak a péntek-vasárnap időintervallumban).

Az étterem-tulajdonos arról is beszámol, hogy volt helyzet, amikor emberhiány miatt nem tudták normálisan kiszolgálni a vendégeket. Ekkor az étlapot voltak kénytelenek szűkíteni, tehát kevésbé tudnak „extra étterem” lenni olyankor. Vadonatúj étlapot állítanak össze, ami minden bizonnyal a gulyáslevest nem fogja tartalmazni. A munkaerőhiányhoz még hozzáteszi: a szakképzett munkaerővel nincsen problémája, hiszen, akik ott vannak, ott is tanultak be, amikor még végzősként kerültek hozzájuk. A szakképzetlennél viszont „teljes az anarchia”.

A teljes cikk itt található.