Már a Balatonba is csobbanna a veszprémi olimpikon úszó (Magyar Nemzet)

A magyar sport egyik legbiztosabb tokiói éremesélyese a nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf. A 22 éves veszprémi fiatalembert egyelőre kirekesztették a fűzfői uszodából, ahová csak két negatív koronavírusteszt után térhetne vissza.

„Otthon vagyok Veszprémben, úszásra nincs lehetőségem, pedig a kétszer három hetes thaiföldi edzőtáborban már visszanyertem a versenyformámat” – mondta a Magyar Nemzetnek a tokiói olimpia egyik fő esélyese a tíz kilométeres versenyszámban, már persze ha lesz olimpia július végén, augusztus elején.

„Kínomban már megnéztem a Balaton hőmérsékletét, kilencfokos volt a víz, az nagyon hideg, pedig nem vagyok fázós típus. Amikor 2018-ban Skóciá­ban Európa-bajnok lettem, 17 fokos volt a Loch Lomond vize, egész jól viseltem, majdhogynem kellemes volt” – fogalmazott a sportoló.

A lap szerint Rasovszkyék szerdáig minden különösebb korlátozás nélkül edzettek a fűzfői uszodában, de aztán jött a tilalom. Most már csak akkor mehetnek bizonyos kijelölt uszodákba, ha 48 óra eltéréssel két negatív koronavírus-tesztet produkálnak.

„Egyelőre azt várjuk, hogy egyáltalán meg tudjuk csinálni a tesztet. Most úgy néz ki, hogy hétfőn és csütörtökön túlesünk rajta.” – mondta el.

Az úszószövetség próbálja megszervezni a tesztelést valamelyik magánklinikán. Hétfőtől szerdáig csak az olimpikon úszók voltak a fűzfői uszodában.

A teljes interjú a Magyar Nemzet oldalán olvasható.