Május elején tartják a Gizella napokat Veszprémben (MTI)

Május 2. és 8. között megrendezik a Gizella napokat Veszprémben. A kínálatban gyermekfesztivál, könnyűzenei- és tudományos programok is szerepelnek. A városban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Markovits Alíz, a Veszprém- Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy csaknem 20 helyszínen több mint 50 ingyenes program várja az érdeklődőket.     

A városrészek lakói zászlós felvonulással csatlakoznak a programhoz valamint örökségturisztikai konferenciát is szerveznek a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen – tette hozzá.

Lehotay Judit, a Veszprém-Balaton 2023  kulturális projektmenedzsere az újdonságok között említette, hogy gyermekfesztivál is színesíti majd a kínálatot, ahol mások mellett Szalóki Ági és a Kaláka együttes is hallható lesz.

Tóth Andrej grafikusművész, kiállításszervező arról beszélt, hogy vasárnapig még lehet pályázni a Balatonhoz, Veszprémhez kötődő plakátművekkel a május 6. és 8. között rendezendő plakátkiállításra. Mint mondta, a felsőoktatási intézmények művészeti képzésében résztvevő hallgatók, illetve hivatásos grafikusok és tervezőgrafikusok jelentkezését várják.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere örömét fejezte ki, hogy a járványhelyzet miatti kétéves szünet után ismét “ünnepelheti magát” Veszprém városa ebben a néhány napban. A hagyományos programoknak, a Gizella-díjátadónak, Pál István Szalonna és bandája ünnepi műsorának, valamint a szentmisének az Óváros tér ad majd helyet. Május 7-én és 8-án a népművészeti kirakodóvásár rendhagyó helyszínen, a posta előtti téren és a Kossuth utcán várja majd a látogatókat. Könnyűzenei koncertek várják az érdeklődőket három belvárosi helyszínen. Az Elefánt, a Carson Coma, a KFT, a Deák Bill Blues Band és a PASO mellett a veszprémi és helyi kötődésű zenekarok is színpadra lépnek: a Vad Fruttik, a Hősök, az LGT Emlékzenekar, az M.C.S. Blues Band, a Swing-Swing együttes és az Improgress.

Május 7-én és 8-án délután VEB 2023 EKF percek címmel kötetlen beszélgetésekre várják az érdeklődőket a FortunArt udvarba, ahol az idei Magyar Mozgókép Fesztiválról, a Kulthálóról és a Pajta Programról, illetve az Utcakép fejlesztési program sikereiről és kihívásairól is szó esik majd. A képzőművészeti programoknak a FortunArt udvar ad otthont. Szombaton és vasárnap ezen a helyszínen WAMP Design Vásár, szoborfestés, graffiti és workshop, 3D aszfaltfestés, képzőművészeti performansz, a Művészetek Háza szervezésében szabadtéri festészeti akció és irodalmi piknik, valamint a Nyitott Műterem alkotói várják a látogatókat.

A Gizella Napok alatt, május 7-én veszi kezdetét a GyereKert gyermekfesztivál, melynek keretében öt napra Gizella királyné udvarává változik a Színházkert. A gyermeknapig tartó programsorozat koncertekkel és meglepetésekkel várja a kisgyermekes családokat.

Május 7-én és 8-án, 15-én, 22-én és 29-én a színházkertben megelevenedik a lovarda, a könyvtár, a palotakert, a lovagterem és a trónterem is. Fellép mások mellett a Kaláka, az Apacuka zenekar, a Rutkai Bori banda és Kovácsovics Fruzsina – áll a szervezők által kiadott közleményben.