Majálist rendeznek Balatonfüreden

Április 30-án és május 1-jén művészeti majálisra várják az érdeklődőket Balatonfüreden. A látogatók tárlatvezetésen, koncerteken, irodalmi és bábszínházi előadáson, valamint családi alkotófoglalkozáson vehetnek részt.

A II. Múzeumi Majálist a város kulturális negyedének intézményeiben rendezik meg.

A Jókai Mór Emlékházban Blaha Lujza pályájáról hangzanak el érdekességek, illetve olyan tréfákon kacaghatnak az érdeklődők, amelyek Jókai Mór Üstökös című lapjában jelentek meg. A gyerekek a felsőörsi Bárókerti Bábszínház előadását nézhetik meg, a felnőttek pedig régi balatonfüredi majálisok emlékét idéző fotókat. A komolyzene kedvelők Teleki Gergő zongoraművész koncertjét hallgathatják meg.

A Vaszary Galéria Levendel László gyűjteményéből márciusban nyitott kiállítása még látogatható, melyet kerekasztal beszélgetéssel egészítenek ki. Suba Attila és a Soul Fool Band zenével, Susán Péter bűvészmutatványaival kápráztatja el a közönséget. A galéria kertjében 7 méter magasságú májusfát fognak állítani.

A Vaszary Alkotóműhely kézműves foglalkozással várja a családokat, a Kisfaludy Galériában pedig dinoszaurusz-kutatásról beszélnek, de lehet még papírsárkányt készíteni és mesét hallgatni is.

A Helytörténeti Gyűjteményben Palágyi Sylvia régész a római kor Balatonfüredjéről, és a cserépégetésről tart előadást.

A Vitorlázeum, azaz a balatoni vitorlázás első klubháza interaktív vitorlástörténeti kiállítással vár minden érdeklődőt.

 

 

II. Múzeumi Majális részletes programja

2018. április 30. hétfő

Jókai Mór Emlékház
14:00-15:00
Szakmáry Dalma előadása , Füred énekesmadara – Blaha Lujza pályaképe

Vaszary Alkotóműhely
15:00-17:00
Családi alkotófoglalkozás
kiállításhoz kapcsolódó

Jókai Mór Emlékház
16:00-17:00
Üstökös / tréfák Jókai Mórtól
rendező: Tóth Loon

Vaszary Galéria
16:00-17:00
A Menedék a tüdőszanatóriumban – dr. Levendel László gyűjteménye kiállítás katalógus bemutatója

Balatonfüredi Városi Helytörténeti Gyűjtemény
16:00-17:00
A Római kori cserépégető és Füred Római Kora
Előadó: dr. Palágyi Sylvia

Vaszary Galéria
17:00-18:00
Tárlatvezetés a Menedék a tüdőszanatóriumban – dr. Levendel László gyűjteménye kiállításban

Balatonfüredi Városi Helytörténeti Gyűjtemény
18:00-18:30
Balatoni Hajózás Anno
Pályázati Díjátadás

Vaszary Galéria Kert
19:30-20.30
Suba Attila & the SoulFool Band, vendég: Pribojszky Mátyás
Susán Péter Magicman
bűvészmutatványaival kíséri a látogatókat a helyszínek között

Vitorlázeum
Az egyedülálló vitorlástörténeti interaktív kiállítótér várja látogatóit Balatonfüred egyik legpatinásabb épületében, a balatoni vitorlázás első klubházának emeletén látogatható a kiállítás a II. Múzeumi Majális ideje alatt.

2018. május 1. kedd

Vaszary Galéria kert
9:30
Májusfa állítás
Népi hagyományok
(Májusfa kitáncolás: Pünkösd hétfőn,
május 21-én a Balatonfüred Néptáncegyüttes és a
Koloska Senior Táncegyüttes részvételével)

Jókai Mór Emlékház
10:00-11:00
BÁRÓKERTI BÁBSZÍNHÁZ! Bábelőadás kicsiknek és nagyoknak
11:00-12:00
BÁRÓKERTI BÁBSZÍNHÁZ! Kézműves foglalkozással

Vaszary Galéria
11:00-12:00
Tárlatvezetés a Menedék a tüdőszanatóriumban – dr. Levendel László gyűjteménye kiállításban

Balatonfüredi Városi Helytörténeti Gyűjtemény
13:00-14:00
Régi Füredi Majálisok – Füred Anno
Képvetítés, válogatás a gyűjtemény fotóarchívumából
előadás: Miklós Tamás

Vaszary Galéria
14:00-15:00
Virtuózok majálisa
Teleki Gergő zongoravirtuóz koncertje

Vaszary Galéria
14:00-16:00
Családi alkotófoglalkozás
Mini májusfa készítése, kertbe, asztalra, térbe függeszthető változatok

Jókai Mór Emlékház
15:00-16:00
Majális az irodalomban Tóbiás Krisztián előadása
Susán Péter Magicman
bűvészmutatványaival kíséri a látogatókat a helyszínek között

Vitorlázeum
Az egyedülálló vitorlástörténeti interaktív kiállítótér várja látogatóit Balatonfüred egyik legpatinásabb épületében, a balatoni vitorlázás első klubházának emeletén látogatható a kiállítás a II. Múzeumi Majális ideje alatt.
– sörkóstoló és virslis ételek a Vaszary Kávézóban
– virágbörze a Vaszary Galéria kertjében

2 napos 5000 Ft / felnőtt
2800 Ft / diák
1 napos 2900 Ft/ felnőtt
1700 Ft / diák

2018. április 30. hétfő

INGYENES program az Életmód Klub, Vitalitás 2010 Közhasznú Egyesület szervezésében

Kisfaludy Galéria
10:00-11:00
Papírsárkány készítés

11:00-12:00
Népmese
Előadja: Egyed Brigitta színművésznő
Életmód Klub szervezésében

12:00
Papírsárkány-röptetés a móló előtti téren
Életmód Klub szervezésében

13:30
Ősi Attila paleontológus előadása
Dinoszaurusz-kutatás itthon és a nagyvilágban
Életmód Klub szervezésében

15:00
A füredi sárkányhajósok színes, filmes élménybeszámolója
Nagy Ákos csapatkapitány és csapattársaitól.
Életmód Klub szervezésében

16:00
Szalay Lajos amatőr aviatikus
Életmód Klub szervezésében

A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!
További információk: vaszaryvilla.hu