Magyar Falu Program: új játékokat kapott a balatonedericsi óvoda (veol.hu)

A Magyar Falu Program ötmillió forintos támogatásával és önerővel újult meg a lesencetomaji Mesevár óvoda balatonedericsi tagintézményének udvara. Az összegből elkészült a parkosítás, és új udvari játékokat kaptak a gyerekek.

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő avatási beszédében elmondta, hogy a program indításával a kormány a kistelepülések fejlődését szerette volna segíteni, hogy az ott élők komfortérzetét javító beruházások elkészüljenek, a települések vonzók legyenek a fiatalok számára – tudósít a veol.hu.  “Ha adott az infrastruktúra, szépek az épületek, a játszóeszközök, akkor ezt a képet lehet továbbadni. A teljes mértékben hazai forrású keret remélhetőleg a következő évben is segíti a falvak fejlődését” – fogalmazott a képviselő és gratulált az óvoda felújított udvarához.

Papp János balatonedericsi polgármester szerint az óvoda újranyitásával még nagyobb öröm, hogy a kicsik visszatérve egy szép játszóteret találnak. Elmondta: a biztonság, az esztétika és a funkcionalitás egyaránt fontos óvodáskorban. A zöldterületek helyreállítását, a kerítés pótlását is elvégezték helyi vállalkozók segítségével. Szólt arról, hogy tavaly már elkezdődött az óvoda épületének felújítása, reményei szerint egy újabb pályázati támogatással hamarosan befejeződhet a korszerűsítés.

Burján Csilla vezető óvónő arról beszélt, hogy örömteli pillanat átadni az óvoda megújult udvarát az új játékokkal. Hozzátette: igyekeztek a gyerekek mozgását, készségeit fejlesztő, képességeit igénybe vevő játékokat beszerezni, mint például a különféle mászókák, hinták, a lépegető.