Magyar falu program – jelentős fejlődés Keszthely térségében (TV Keszthely)

Már 3,8 milliárd forintot nyertek a Magyar falu program keretében a térség települései. A Zala 2-es számú választókerületben 92 falu pályázott már sikeresen. A legnagyobb érdeklődés az utak felújítására van, de egészségügyi, bölcsődei és óvodai fejlesztésekre is sikerrel igényeltek forrást az önkormányzatok. A Magyar Falu Programnak az elmúlt hetekben újabb kiírásai jelentek meg.

A Magyar falu program célja a legfeljebb 5000 állandó lakosú települések elmúlt évtizedekben tapasztalható népességcsökkenésének megállítása. A program harmadik éve tartó költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot. Keszthely térsége, Zala megye keleti része eddig nagy sikerrel igényelt forrásokat ebben a programban. A Zala 2-es számú választókerület 98 pályázatra jogosult településéből 92 nyert már támogatást – írja a TV Keszthely.

 „Ez eddigiek során 269 nyertes pályázat volt és 3,8 milliárd forintot nyertek összességében. Én azt gondolom, hogy nagyon jelentős fejlődés tapasztalható a falvakban. Minden falunak igyekszünk, hogy a támogatások a legfontosabb célokat és eszközöket érjék el.”

– mondta el Manninger Jenő országgyűlési képviselő.

Manninger Jenő hozzátette: a legnagyobb érdeklődés és igény az utak felújítására van. Erre a célra többek mellett Zalaapátiban, Zalaszántón, Várvölgyön, Karmacson és Vindornyaszőlősön is nyertek forrást. Az önkormányzatoknak március 1-től ismét lehetősége van útfelújításra forrást igényelni.  A térség országgyűlési képviselője szerint az orvosi rendelők, az óvodák, az ehhez kapcsolódó szolgálati lakások támogatása és megléte az elsődleges. Manninger Jenő hozzátette, e téren is nagyon jól áll a választókerület. Vonyarcvashegyen és Egeraracsán már épülnek az orvosi szolgálati lakások, Zalaszántón és Zalaváron bővül, illetve korszerűsödik az óvoda, számos településen – köztük Zalaváron és Gyenesdiáson is – orvosi eszközöket szerezhetnek be a helyi rendelőkbe.

„Az a cél, hogy a falut minél vonzóbbá tegyük és a falvakban ezért javítani kell az ott élő emberek életkörülményeit, javuljon az infrastruktúra. Az orvosi rendelők, az óvodák, az ehhez kapcsolódó szolgálati lakások az elsődlegesek. Azt kell mondjam azért, hogy ezen a területen már nagyon sok minden történt, már csak néhány település van hátra, ezek nyilván pályázni fognak most az újabb kiírásra”

– tette hozzá a politikus.

Falubuszokat is szép számmal szerezhettek be a térségben; Vállus, Zalaszántó, Vindornyafok és Zalaszentlászló is sikeresen pályázott. A járművek hozzájárulnak a vidéki kistelepülések hátrányainak mérsékléséhez, az életminőség és a közszolgáltatások elérhetőségének javításához.A települések számára fontos lehetőség a közösségi terek és művelődési házak felújítása, ezekre is többen nyertek forrást a térségben. Hogy a falvak élhetőek legyenek, nagyban hozzájárul a családok otthonteremtését támogató falusi CSOK és a Magyar falu programba idén újonnan bevont kistelepülési üzletek támogatása. Akár 60-70 millió forintot is lehet igényelni a már működő üzletek megmentése, másrészt a bezárt falusi kisboltok újranyitására.