Litkey Farkas: jót tenne némi korlátozás a Balaton-kerülő versenyen (inforadio.hu)

Litkey Farkas szerint érdemes lenne a Balaton-kerülő versenyen valamiféle technikai korlátozást bevezetni. A 13-szoros Kékszalag-győztes az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, komoly felkészülésre van szükség ahhoz, hogy a csapata a szeptemberi hollandiai soling világbajnokságon is sikeresen szerepeljen.

Régebben és most is sokat vitatkoznak azon, hogy ki milyen típusú hajókkal indulhat a Kékszalagon – mondta Litkey Farkas. „Mindig volt vita. Az élen vitorlázók próbálták lobbival elérni a pozíciójuk megtartását minden időben.”

„A Kékszalag a legliberálisabb verseny Európában. Minimális korlátok vannak. Azok, amelyeket a Nemzetközi Vitorlásszövetség előír, például mozgatható ballaszt nem szabad használni. A trapéz használatot, amelyet ugyancsak tilt a nemzetközi versenyszabály, azt már régen felszabadította a magyar szövetség. Nincs még egy ilyen szabad verseny Európában, nálunk nincsenek korlátozások.”

A 13-szoros győztes megjegyezte, hogy az innovációnak jót tenne némi korlátozás.

„Jelenleg nem feltétlenül a jobban megtervezett, megépített hajó nyer, van, hogy a nagyobb. A méret legyőzheti az innovatívabbat. Ha lenne méretkorlát, kiderülne, hogy a kié a legjobban megtervezett hajó. A nagy liberalizmussal ezt a mérést elengedjük, azt mérjük, ki mennyire jó menedzser. Sok pénzt kell elkölteni, hogy az ember nyerni tudjon. A nagyobb hajó sok pénzbe kerül. Meg kell szerezni azt a hajót, amivel esély van a győzelemre.”

Litkey Farkas hozzátette, most menedzseri munkát jelent minél erősebb hajóval indulni, így azt is értékeli, ha ez másnak jobban sikerül.

Litkey Farkas az előző évtizedben egyeduralkodó volt a Kékszalagon, a 2010-es években pedig négyszer nyert, legnagyobb riválisa, az idén második Józsa Márton kétszer tudta legyőzni.

 

Soling világbajnokság
A Kékszalag és egy soling világverseny között sok a különbség – fejtette ki Litkey Farkas.

„Maximális ellentétei egymásnak. A soling egy lassú, taktikus hajó, míg a katamarán nagyon gyors. Az, ha megfordul, jelentős sebességet veszít, kétszer is meg kell gondolni, hányat és mikor fordulunk. A solinggal szinte nincs is sebességveszteség a fordulásnál, annyira könnyen átviszi a lendületet, tehát minden apró szélfordulóra érdemes reagálni, mert csak nyereséget lehet belőle kihozni. Hasonló volt, hogy mindkettővel tavon versenyeztünk, a Garda-tavi versenypálya kétezer méteres hegyek között zajlott, termikus szelekkel kellett számolni. Más volt a széljárás, mint amit annak idején, tíz éve megtapasztaltunk, ennek a kiismerése időbe tellett. Sikeres, jó versenyünk volt, folyamatosan növeltük az előnyünket, a kilencedik futam után úgy álltunk, hogy a tizedik nélkül is megnyertük volna a versenyt.”

A soling világ- és Európa-bajnok ugyanakkor lát még javítanivalót a világbajnokságig.

„Vannak még hiányosságok. Éreztem a hajóban a feszültséget, ami nem jó. Az a jó, ha a hajóban könnyű futás van, a kormányon érezni az erőt. Jelenleg nincs olyan szinten a hajó sebessége, ahogy én szeretném, de van elképzelésem, mit kellene csinálni. Ezeket a hibákat ki kell javítani a világbajnokságig.”

Litkey Farkas szerint bár sok jó egység indult az Európa-bajnokságon, a világbajnokságon ezúttal is jóval erősebb lesz a mezőny.