Limnológia: kilencven éve a tó szolgálatában (Balatonfüredi Napló)

Kilencven év a Föld történetében egyetlen szempillantásnak tűnik, ám ha a globalizációra, és az egyre égetőbbé váló vízkérdésre gondolunk, akkor az elmúlt kilenc évtized rendkívül meghatározó időszaknak számít. Ezt a csaknem évszázadnyi időt öleli át a tihanyi székhelyű Balatoni Limnológiai Intézet története, ahol ma is a jövő lényegi kérdéseire keresik a válaszokat.

A csaknem 600 négyzetkilométeres Balaton partvonalának megrajzolásához, és a jellegzetes halfajták meghatározásához 18-19. században készült katonai térképek, felmérések és leírások adhatnak támpontot. A természettudományi vizsgálódások összehangolását a Magyar Földrajzi Társaság 1891-ben indította el. Az ezt követő 29 esztendőben szaktudósok sora részletes leírásokat készített a Balaton geológiai történetéről, fizikai, kémiai és biológiai jellegzetességeiről, nem mellesleg feltárták a környék régészeti múltját és a társadalom korabeli állapotát. Az eredmény magyar és német nyelven jelent meg, a 32 kötetes sorozatot Lóczy Lajos szerkesztette. Lóczyval gyakorlatilag egy időben a Genfi-tó élővilágát tanulmányozta Forel A. Francoise, őket kettőjüket tekinthetjük a limnológia atyjának.

A Balaton-monográfia sikere után felgyorsultak az események: független balatoni kutatóintézet alapítását határozta el a képviselőház, s ennek megépültéig a révfülöpi hajókikötő épületének emeleti szobáiban egy biológiai állomást rendeztek be 1925-ben. Az állandó intézetért Siófok és Keszthely is versenybe szállt, végül Tihany lett a befutó: az apátsági domb meredek, tóba zuhanó, kies lábánál több hektárnyi területet töltöttek fel a Balatonból. A ragyogó fekvés miatt ide egy kis Abbáziát álmodtak az elődök: nagy mólóval a gőzhajók és jachtok kikötésére, takaros hajóállomás-épülettel, benne a Balaton halait bemutató panoráma-akváriumokkal, odébb elegáns étteremmel, mögötte ötemeletes, száz szobás gyógyszállóval. A sort a Biológiai Intézet épületei folytatták, lezárva Habsburg József főherceg kastélyával. Tihany Fürdőtelep végül meg is valósult, az ötemeletes szálló kivételével.

A kutatóintézet alapkövét 1926. augusztus 25-n helyezték el, az eseményen a kor teljes politikai és tudományos elitje felvonult, köztük az alapító, Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter. A vendégeket különvonat szállította Budapestről Balatonfüredre, és onnét hajóval érkeztek az új kikötőbe. Mai szemmel nézve talán elképzelhetetlen, de egy évvel később, az 1927. évi nemzetközi zoológiai kongresszus alkalmával több száz külföldi tudós jelenlétében át is adták a Magyar Biológiai Kutatóintézetet.

Az épület terveit készítő Kotsis Iván emlékiratiban ez áll: „Az épületegyüttest három egységre tagoltam: középen áll a laboratóriumi épület, ettől egyik oldalra a kutató tudósok szállodája, a másikon az állandó igazgatói személyzet lakóháza. Mindkettőt oszlopos árkádsor köti össze a főépülettel. A fő probléma a központi laboratóriumi főépület megtervezése volt. Megelőzően ismerni kellett volna hasonló külföldi intézményeket, ennyire teljes azonban sehol sem állott. Ezért előzőleg részben hasonló munkakörökkel foglalkozó intézeteket kerestünk fel, részben pedig kisebb, szükségelhelyezésben működőket, és ezek adataiból próbáltuk meg összerakni az épület beosztását, amely három részre tagolódott: az egyikben a balatoni állat- és növényvilágot tanulmányozták, a másodikban általános élettani kutatásokat folytattak, végül időszakos tanfolyamokat tartottak, amelyek részére sok dolgozóhelyet tartalmazó terem kellett. Elképzelhetően bonyolult volt a gépészeti berendezés, amelynek során ivóvíz, balatoni víz a halaknak, tengervíz a tengeri állatoknak, meleg víz, sűrített és ritkított levegő, házilag előállított gáz, szennyvíz-és savlefolyók, központi fűtés vezetékei, összesen tehát a villanyon kívül tízféle vezetékhálózat készült. Az első emeleten a nagy kurzustermet három oldalról sűrű ablakok nyitják meg, a negyedik falra 14 m hosszban Vaszary János mesteri freskót (pannót) festett, amely a Balaton medrének faunáját és flóráját stilizáltan ábrázolja vízfátyolon keresztül, pompás fénnyel, amely tónusában folytatja a három oldali ablakokon beözönlő erős balatoni világítást. A tudósok nem szívesen látták a freskót. Állandóan a stilizált állatok és növények neveinek megállapításával bajlódtak.”

A Vaszary-panno története máig rejtély: a festő pályájának utolsó, nagy korszakában kapta meg első állami megrendelését Klebelsberg Kunótól. Az 1928-ban festett Víz alatti világ című pannója azért keltett zavart a realitáshoz szokott balatoni kutatókban, mert az eredeti koncepció szerint a Balaton flóráját és faunáját ábrázoló festmény a végső változatban különös tengeri élőlényeket vonultatott fel, amit az intézet dolgozói vegyes érzelmekkel fogadtak. Vaszary Pesti Naplóban közölt 1928-as beszámolója szerint „sokáig tanulmányoztam a tenger faunáját, természetesen a képen a felülethez képest az egyes állatok és növények stilizálva és sokszorosan nagyítva vannak.” A hivatalos nyilvántartás szerint az eredeti alkotás nem élte túl a második világháborút, lappang vagy megsemmisült (esetleg az utálkozó tudósok tüntették el a képet?)

Anton Dohrn 1873-ban hozta létre a Nápolyi Zoológiai Állomást, a tihanyi laboratóriumokat ennek mintájára rendezték be. A nápolyi intézetben eltöltött évek alatt Apáthy István, Daday Jenő, és id. Entz Géza rengeteg tapasztalatot gyűjtött egy korszerű intézet működéséről. A tihanyi helyiségeket gázzal, vákuummal, sűrített levegővel és ivóvízzel is ellátták. A Balaton vizét a tóból pumpálták fel a főépület tetején kialakított hatalmas tartályokba, a tengervizet pedig a Fekete-tengerből uszályon hozták a Dunán és a Sió-csatornán keresztül. Az intézetnek volt saját partszakasza, kikötője, gyűjtőhajója, csónakháza, akváriumszobája, és egy, a nagyközönség számára felállított balatoni akváriuma. A főépület mellett egy lakóépület, és egy teljes ellátásra berendezett kurzusház is épült.

Az intézetben igen rövid idő alatt pezsgő tudományos élet alakult ki, és olyan világhírű tudósok dolgoztak a tihanyi falak között, mint Otto Loewi, Paul Weiss és Szent-Györgyi Albert – ha csak a Nobel-díjasokat akarjuk kiemelni. 1927 és 1944 között 765 hazai és 160 külföldi, összesen 925 kutató fordult meg itt. Ugyanebben az időszakban 420 szerző tollából 463 tudományos cikk jelent meg, összesen 5.902 oldalon. 1931-ben kezdődött a Rockefeller-alapítvány folyósítása: ez évi 12 ezer pengős juttatásával öt évig a legnagyobb mecénásnak számított, és 70 ezer pengős céltámogatásával épült fel az intézet monumentális kísérleti üvegháza, amit vízzel, gázzal, elektromos árammal, vízmedencékkel és kísérleti asztalokkal láttak el.

A II. világháború végnapjaiban az akkori igazgató, Wolsky Sándor feleségével, Issekutz Máriával személyes kapcsolataik révén elérték, hogy a tihanyi intézet a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá kerüljön. A főépület tetejére 300 négyzetméteres ponyvát feszítettek ki, rajta fehér alapon egy hatalmas vöröskereszttel. Tihany a kegyetlen vészkorszak heteit álombéli állapotban élte túl. (Wolsky Sándor később egy UNESCO meghívást elfogadva misszióvezetőként sokáig Indiában és Indonéziában szolgált, később az Egyesült Államokban és Kanadában dolgozott és élt, egészen 2004-ben, 102 éves korában bekövetkezett haláláig.)

Az 1965-ös és az 1975-ös tömeges balatoni halpusztulás, és a Balaton vízminőségének drámai romlása miatt központi kormányprogramok sora indult a Balaton megmentésére. Ezekben oroszlánrészt kapott a tihanyi központ. Az intézet 1982 óta viseli az „MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete” nevet, történetének feldolgozásában a jelenlegi igazgató, G.-Tóth László érdemei elvitathatatlanok.

A kilencven éves évforduló alkalmából rendezett tudományos ülésen, csaknem háromszáz résztvevő előtt az igazgató kiemelte: az intézetben a szellemi élet és a kutatási vágy teljesedhetett ki, ennek következtében már a háború előtt világhírűvé vált. A tudomány nem ismer határokat, kutatóik előtt nyitott a nagyvilág, így mind a mai napig külföldön ismerkednek a fejlett technikákkal, átveszik azokat, és visszatérve itt hasznosítják őket. Jelenleg azt vizsgálják, hogy a Balaton magasan tartott vízszintje milyen hatással van a víz ökológiájára, figyelemmel kísérik a klímaváltozás hatásait, a délről érkező szubtrópusi algák, kagylók és halak invázióját, az angolna-busa problémát, valamint a Balatonban és annak vízgyűjtő területén 53 mérési ponton folyamatosan ellenőrzik a gyógyszermaradványok és hormonok jelenlétét.

Az ünnepség alkalmával a Magyar Tudományos Akadémia elnöke úgy fogalmazott, hogy a tihanyi az első, legidősebb és legpatinásabb intézetük, aminek a tevékenysége a jövőt tekintve is megkerülhetetlen. Lovász László az intézmény egyik legfontosabb feladatának nevezte a hazai vizek fenntartható kezelésének elősegítését.  „A Balaton megfoghatatlan kincs, mindenki szereti, odafigyelnek a róla szóló hírekre, az itt folyó munka érdekli az embereket, ezáltal a Limnológiai Intézet jelentősen hozzájárul a tudomány széles körű népszerűsítéséhez” – fogalmazott az elnök, hozzáfűzve, hogy a tihanyiak együtt gondolkodnak a klímaváltozás, az árvizek, a szárazság és a folyószabályozás problémakörét vizsgáló Nemzeti Víztudományi Kutatási Program résztvevőivel is.

Báldi András, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának főigazgatója kiemelte, hogy a jubiláló intézmény széleskörű feladatainak ellátásához és eszközök beszerzéséhez több százmillió forint értékű pályázatokat nyert el, ezek megvalósítása folyamatban van. Fésüs László, a biológiai tudományok osztályának elnöke felidézte: a Limnológiai Intézet eredményének tudható be, hogy megszűnt a 60-as 70-es években jelentkező rohamos halpusztulás, és javult a tó vízminősége.