Lezárult a Talentis Agro Zrt.-hez tartozó cégek integrációja (mti)

Lezárult a Talentis Agro Zrt.-hez tartozó agrár- és élelmiszer-ipari cégek integrációja, a vállalatcsoport létrejöttétől sokkal szorosabb együttműködést, a szinergiák kihasználását, a hatékonyság javulását várják – közölte Csák Gyula vezérigazgatója csütörtökön Hódmezővásárhelyen. A vállalkozásnak Tokaj, a Balaton, Etyek és Somló térségében vannak szőlői.

A szakember a cégcsoport bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta, tavaly októberben született döntés arról, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó agrár- és élelmiszer-ipari társaságok szorosabb együttműködésre lépnek.

A csoporthoz 12 vállalat – a közvetett érdekeltségeket is beleértve megközelítőleg negyven gazdasági társaság – tartozik, az éves árbevétel 22 milliárd forint, 2200 állandó és idénymunkást foglalkoztatnak – tudatta a vezérigazgató.

A szakember a közös informatikai rendszer kialakítása mellett az egységes kereskedelempolitika kidolgozásában és a cégcsoporton belül termékláncok létrehozásában lát komoly fejlődési lehetőséget.

Csák Gyula úgy fogalmazott, a korszakváltás határán áll a magyar mezőgazdaság, az első lépéseket pedig a Talentis Agróhoz hasonló méretű vállalkozásoknak kell megtenniük. Három-négy év alatt a precíziós gazdálkodásnak a mindennapok részévé kell válnia a hatékonyságnövelés és a termelésbiztonság javítása érdekében – mondta.

A szakember fontos feladatnak nevezte a szakmai utánpótlás kinevelését, ennek érdekében a cégcsoport még az idei évben önálló programot indít, ezt a vezérigazgató a cég legfontosabb befektetéseként említette.

A csoportot bemutatva a vezérigazgató elmondta, a vállalkozásnak Tokaj, a Balaton, Etyek és Somló térségében vannak szőlői. A termést a Chateau Dereszla Pincészet és a Canter Borház dolgozza föl.

Jelentős nagyságú a csoport három állattenyésztési divíziója. A tejelő szarvasmarha-ágazat az egyik legnagyobb Magyarországon: a hét szarvasmarhatelepen együttesen 6 ezer tehenet és ugyanennyi nőivarú szaporulatot nevelnek. A három fehérsertés- és egy mangalicatelep 53 ezer állat befogadására alkalmas. A vállalkozás székesfehérvári és békéscsabai telephelyén 240 ezres tojótyúk-állomány található, évente 60 millió tojást állítanak elő – közölte.

A vállalatcsoport csaknem 38 ezer hektáron gazdálkodik. A 30 ezer hektár szántóföld java részében bérelt terület. A termelés kétharmada az állattenyésztés takarmányigényét fedezi – tudatta a vezérigazgató. Hozzátette: fontos a több évtizedes hagyományokkal rendelkező vetőmagtermesztés is.

A Talentis Agro Zrt. több mint 42 ezer hektáron végez vadgazdálkodási és vadászati tevékenységet, a nyúlvadászattól a trófeás vadakig – mondta Csák Gyula.

A csoporthoz tartozik a közelmúltban korszerűsített Aranka Malom Bicskén, amely célja a kiskereskedelem mellett a jövőben a jelentős ipari felhasználók igényeinek kielégítése is – közölte a szakember.