Levestől a desszertig – közzétették a Balaton Expressz étlapját

Június 15-től indul a balatoni turisztikai szezonhoz igazodó nyári vasútmenetrend. A MÁV hosszú idő után a balatoni vonalon újra üzembe állít étkezőkocsikat, melyek tesztidőszaka szintén június közepén indul. A társaság Facebook oldalán közzétette a az étlapot is, melyből kiderül milyen kínálattal készülnek, és milyen áron lehet kóstolni a büfékocsikban. 

Homolya Róbert, a MÁV vezetője személyesen kóstolta meg a nyáron újonnan induló, Balaton Expresszen elérhető étkezőkocsi hamburgerét – olvasható a vasúttársaság közösségi oldalán. Az elnök a kóstoló után azt mondta: „Fontos, hogy az ételek ízletesek legyenek és elnyerjék az utasok tetszését.”

Közben a társaság nyilvánossá tette  a június közepén induló büfékocsik étlapját is. Ebből kiderül, hogy három leves közül választhat az utas, melyek egységesen  350 forintba kerülnek, négyféle főételt kóstolhat 1390 forintért, a kétféle édességért pedig 750 forintot kell fizetni. A MÁV a kínálatba belevette az úgynevezett Street Food ételeket is, hiszen kapható lesz például START Burget, Hot Dog, valamint többféle saláta.

A teljes étlap itt érhető el.