Vihar pusztított vasárnap este Szigligeten – Az idősek sem emlékeznek ilyenre (veol.hu)

Szigliget polgármestere, Balassa Balázs beszámolója szerint vasárnap este 20 óra körül háromnegyed órán át tombolt a vihar olyan erővel, amilyenre még a hetven, nyolcvan évesek sem emlékeznek, hogy a faluban lett volna.

Hihetetlen erős széllel érkezett a nagy mennyiségű jeges eső, a vihar következtében 38 vastag fa sérült meg, egy részüket kicsavarta a szél, a többit ki kell vágni. A fák az utakra, közterekre, strand területeire és tíz esetben a villany- vagy telefonvezetékekre dőltek, át is szakítva azokat. Nincs az a csapadékvíz elvezető rendszer, ami ezt elbírta volna. A település egy részén még most, hétfő délután sincs áram, pedig a szolgáltató szakemberei már vasárnap este már megkezdték a kármentést.

A badacsonytomaji hivatásos és az ábrahámhegyi önkéntes tűzoltóság dolgozói úgyszintén, hétfőn pedig még a keszthelyi kollégák is közreműködtek a veszélyessé vált fák kidöntésében, a veszélyhelyzet elhárításában és ma is egész nap dolgoznak a helyreállításon. Több, vízzel és sárral elöntött pincében is van dolguk. Személyi sérülés szerencsére nem történt, egy gépkocsi viszont megsérült, amikor rádőlt egy fa. Minden önkormányzati dolgozó talpon van egész nap, így kinyitott a vár és a strand is, reggel ugyan még csak részlegesen, de napközben már teljes szolgáltatásokkal vártuk a vendégeket. Várhatóan a hét végére tudjuk az összes kidőlt fát, letört ágat elszállítani, az utakra folyt sarat eltakarítani. Biztosan eltart még pár napig, mire felbecsülhetjük a károkat – mondta a polgármester. Megtudtuk továbbá, hogy kifejezetten komoly károk estek a település Antal-hegyi részén, a szőlőkben. A leveleket elverte a jég, a fürtök bebarnultak.

Balatonedericsen három hullámban esett a jeges eső, hol több, hol kevesebb de apróbb, nagyobb szemű jéggel. és Fákat nem döntött ki a szél, de nagyobb ágakat letört a településen és a strandon szintén. A legnagyobb kárt éppen azokban a hegyi utakban okozta a vihar, az özönvízszerű eső, amelyeket a közelmúltban vis maior támogatással hasonló okok miatt tettek rendbe. Töreky Lászlóné polgármester úgy nyilatkozott lapunknak, hogy most újra kérik a rendkívüli, gyors segítséget az államtól.