Látványos beruházások jönnek (balatonfured.hu)

Folytatódik a városfejlesztés, látványos beruházások indulhatnak el a jövő évben. A turisztikai programok mellett új közösségi terek és zöldfelületek létrehozása, a Lóczy gimnázium régóta várt felújítása illetve a felső városrész rehabilitációja a prioritás. A FINA világbajnokság hozadékáról is szó volt a közmeghallgatáson.

A város gazdálkodása nyereséges, bevételeink optimizmusra adnak okot. Egy speciális éven vagyunk túl, 10,6 milliárdos költségvetéssel gazdálkodtunk, soha nem volt ekkora a büdzsé, és nagy valószínűséggel nem is lesz a jövőben sem. Kedvezően alakultak az adóbevételek is, a tavalyi évhez képest az iparűzési-, illetve az idegenforgalmi adó egyaránt jelentősen nőtt, utóbbi 16 százalékkal. Az oktatási intézmények fenntartása és működtetése az államhoz került, ezzel együtt csökkentették az idegenforgalmi adó után járó támogatást, ami érzékeny veszteséget jelentett Balatonfürednek. Ettől függetlenül folytatni tudtuk a város fejlesztését, ütemszerűen haladnak a fontos útfelújítások is – mondta a közösségi házban tartott beszámolójában Bóka István polgármester, aki hangsúlyozta: a FINA Világbajnokság bár kétségkívül nagy terhelést jelentett a városnak, a sportesemény által több fontos beruházás valósult meg Füreden.
Kiépült, az országos viszonylatban egyedülállónak számító, közösségi lefedettséget adó városi wifi hálózat, megépült a mélygarázs, korszerűsödött a Huray utcai parkoló, 38 köztéri kamerát tartalmazó biztonsági rendszert telepítettek Füredre, és befejeződött a vasút-busz pályaudvar komplett korszerűsítése is.
balatonfü

Ebben az évben befejeződött az egykori zsinagóga felújítása, a társasági adók bevételéből a Radnóti iskolában kosárlabda csarnokot, az Eötvös iskolában sportcsarnokot létesítettek és elkészült az uszoda melletti akadémia. Elkezdődött a református iskola energetikai fejlesztése, közel egymilliárd forintból pedig megújulhat a Lóczy Lajos Gimnázium épülete. A várhatóan májusban kezdődő beruházás révén a tanintézmény új emeletet kap, illetve modernizálják a meglévő iskola-épületet.

Jövőre több jelentős beruházás kezdődhet el, tovább folytatódik tehát a városfejlesztés. Már most vannak nyertes pályázatok illetve több program esetén a végső döntésre vár csak az önkormányzat. Nyolc nagyobb projektről számolt be a polgármester, az egyik legfontosabb a felső városrész rehabilitációja. A zöld program keretében, nyertes pályázat esetén, a Fehér templom és az evangélikus templom közötti leromlott állapotú városrész 900 millió forintból újulhat meg. Továbbra is napirenden van a Csopak és Füred közötti, egykori római út felújítása, uniós pályázati pénzből kiszélesítik az utat, amely új burkolatot kap, kerékpárutat létesítenek és kiváltják a légkábeleket.

– A turizmus, mint ágazat soha akkora forrással nem rendelkezett, mint most. Az uniós források átstrukturálásával és a Balaton program révén átfogó fejlesztések kezdődhetnek meg, ezekhez Balatonfüred is kapcsolódik. A Bejárható Magyarország program keretében másfél milliárdból a kemping területén kikötő építés kezdődhet szeptemberben és a Széchenyi strand is megújul. Itt a Magyar Vitorlás Szövetséggel és a Kajak-kenu szövetséggel közös konzorciumot hozott létre az önkormányzat. Komoly reményünk van arra, hogy egymilliárdból kialakítsuk a Zákonyi sétányon álló mélygarázs fölötti területet. Itt egy divatház, négy üzlet és egy galéria kap helyet. Új közösségi teret hozunk létre, parkosítunk és kialakítunk egy télen használható jégpályát. Felújítjuk a szabadtéri színpadot, a Brázay strand illetve a horgász tanya egyhektáros területén pedig egy mindenki számára nyitott közpark létesül – vélekedett Bóka István.

Sikeres pályázat esetén megújulhat a reformkori városrész legrégebbi műemlék épülete, az Esterházy-kastély, a Lóczy barlangnál pedig látogatóközpont épülne. Megújítják a Papsoka templomrom környékének zöld területeit, és a biztonságosabb közlekedés érdekében foglalkoznak a Séta-, illetve a Jókai utca 71-es úti csomópontjainak átalakításával.
A Műszaki Egyetemmel közösen kutatás-fejlesztési központ létesül a jelenlegi innovációs központ fölötti 1800 négyzetméteres ingatlanon. Erre 1,3 milliárd forintot nyert a város – sorolta a terveket Bóka István a fórumon.