Laser EB: nagyon péntek (hunsail.hu)

A barcelonai Laser Európa-bajnokság harmadik versenynapja magyar szemszögből nehezen alakulhatott volna rosszabbul. A Balatonfüredi Yacht Club versenyzője, Vadnai Benjamin már csütörtök este lázas volt, elkapott valamilyen vírusos fertőzést, szóba sem jöhetett, hogy versenyezzen. A többiekkel a szél babrált ki ezen a balszerencsés pénteken – adja hírül a hunsail.hu.

A csütörtöki remek időjárás után újra az a gyenge keleti fújt, mint szerdán az első és a második futamon, csak sokkal hektikusabban. A pálya hatalmasakat billent, vagyis a durva szélfordulókkal érkező frissülések nem terjedtek le a pálya minden szegletébe, így aki rossz oldalt választott, aránytalanul is sújthatta az ott váratlanul leálló, míg az ellenkező oldalnak kedvezően forduló és frissülő szél. Ebből az „élményből” pedig mindhárom versenyzőnknek bőven jutott az ezen a napon rendezett két futamon.

Női Laser Radialban Érdi Mári mindkétszer 33. helyen ért célba, Laser Standardben Vadnai Joni (Balatonfüredi Yacht Club) 21. és 49. lett, míg Radialban Veisse Zoli helyezései: 42. és 47.

7 futam után így Mári így 21., Jonatán 24., Zoli pedig 50. helyen állnak osztályaikban.