Kutatók éjszakája – Traktoros túra is lesz a programok között (mti)

A növények intelligenciája, az őket érő stressz, a solymászat mai gazdasági hatásai és egyebek mellett a játékok tervezése is téma lesz a pénteki Kutatók éjszakája Somogy megyei rendezvényein.

A programsorozat honlapja és a szervezők közlése szerint a Somogy megyét érintő mintegy 190 esemény közel harmadának a Kaposvári Egyetem campusai adnak otthont. A felsőoktatási intézményben kiemelt figyelmet szentelnek az állatokkal, növényekkel kapcsolatos ismeretterjesztésnek: a közönség előadást hallhat a hüvelyes növények fogyasztásának kedvező élettani hatásairól, az állatkísérletek evolúciójáról, a marhahús minőségéről, valamint a mesék állatainak képalkotó diagnosztikai eszközökkel történő vizsgálatáról.

Az érdeklődők megtudhatják, mágnesezhető-e a paradicsom, mi a mesékben megjelenő fizetőeszközök eredete, hogyan ég hangoskodva az etil-alkohol, miként működik a füstszökőkút, mik voltak Jókai Mór pályájának furcsaságai, és részt vehetnek egy rádiós és szinkronstúdiós gyakorlati bemutatón.

A témák között szerepelnek okostelefonra letölthető interaktív matematikai programok, Magyarország leggyakoribb kőzetei, a felesleges, vagy feleslegesen távolról szállított termékek környezeti hatásai, az ezerarcú víz és térképtörténet is.

A Logiscool számítógépes játékok készítésére ad lehetőséget, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kaposvári laboratóriumában az élelmiszerekben előforduló mikroorganizmusokkal, az íz-, illat- és színminták vizsgálatával, a valódi mézek felismerésével összefüggésben bővítik a látogatók ismereteit, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Kaposvári Képzési Központja pedig izgalmas, érdekes kémiai kísérletekkel, slimekészítéssel, elsősegélynyújtó-oktatással és anatómiabemutatóval is készül a kutatók éjszakájára.

Bőszénfán, a Kaposvári Egyetem szarvasfarmján vadaskerti sétát, állatsimogatót, trófeakiállítást, továbbá a szarvasok élőhelyeihez traktoros túrát szerveznek.

Siófokon, a Gábor Dénes Főiskola campusára azokat várják, akik érdeklődnek a háromdimenziós modellezés, nyomtatás, a digitális gyorsszobrászkodás, az online értékesítés, továbbá a jövőálló technológiának nevezett optikai hálózatok iránt.

A Balaton-parti város Perczel Mór Gimnáziuma fizikai, kémiai és biológiai kísérletek, valamint a téli Balatonról, a tó kialakulásáról, ökológiájáról szóló előadások helyszíne lesz.