Kulturális örökség napjai – Megnyílik a veszprémi óvóhely a látogatók előtt (mti)

Megnyílik a veszprémi Benedek-hegy gyomrában található óvóhely az érdeklődők előtt és beléphetnek a színház, a könyvtár, valamint a helyi rádió máskor nem látogatható helyiségeibe is a hétvégi kulturális örökség napjain. Balatonalmádiban templomokat érintő sétát és műsort terveznek erre a napra.

Káposztás Vivien, a veszprémi polgármesteri hivatal sajtóreferense elmondta, hogy a megyeszékhelyen 12 helyszínen mintegy 30 program, köztük tárlatvezetés és filmvetítés várja az érdeklődőket.

Hozzátette: a Benedek-hegy gyomrában lévő óvóhelyet és a környéket is megismerhetik a látogatók szombaton, megelevenedik az óvóhelyet övező Séd-part középkori céhes élete, a séta résztvevői bepillanthatnak a tímárok, a molnárok és a tobakok mindennapjaiba. Kizmus Szabolcs bunkerkutató Volt titkos katonai objektumok a Bakonyban címmel tart előadást szombaton délelőtt és kora délután.

A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény kiállításain szombaton és vasárnap délelőtt 10 és 11 órától ingyenes tárlatvezetés indul – mondta a sajtóreferens.

Tárlatvezetés mellett ingyenesen nézhetik meg a látogatók a Kiegyezés és koronázás – 1867 című tárlatot az érseki palotában. A Boldog Gizella királyné, a veszprémi székesegyház alapítója című kiállítás a székesegyház altemplomában, az Idvezlégy, kegyelmes Szent László király! című tárlat a piarista templomban, A Test és lélek című kiállítás az első világháborús tábori lelkészetet, katonai kórházakat és orvoslást bemutató kiállítás pedig a Tejfalussy-házban, a veszprémi várban látható majd.

Kulisszajáráson és az épületet bemutató sétán vehetnek részt a vállalkozó kedvűek a Petőfi Színházban, az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban, valamint a Méz Rádióban.    Ezen kívül a városban található szobrokat bemutató sétára várják az érdeklődőket szombaton és vasárnap – közölte a sajtóreferens.

A Laczkó Dezső Múzeumban szombaton délután tárlatvezetést tart Fogl Krisztián Sándor történész, aki a Kiegyezés korabeli tárgyakat, dokumentumokat ismerteti meg a látogatókkal.  Sára Sándor 80 huszár című filmjét vetítik szombaton délután a piarista templomban, ezt követően a nézők beszélgetést hallhatnak a rendezővel. A rendezvény napjain ingyenesen látogatható a Bakonyi Ház, a tűztorony, a Hősök Kapuja Látogatóközpont, a Dubniczay-palota, a Tegulárium-téglagyűjtemény, a Modern Képtár-Vass László Gyűjtemény és a Csikász Galéria – fűzte hozzá.

A vörösberényi jezsuita kolostorban Kiss-Domonkos Judit csellóművész és Line Ildikó hegedűművész koncertjét hallhatja a közönség szombat délután. Ezt követően Kovács István helytörténeti kutató tart előadást a jezsuita kolostorról.

Töltési Erzsébet, a balatonalmádi Honismereti és Városszépítő Kör titkára elmondta, hogy a belváros templomait érintő sétát szerveznek szombaton este, melynek során a lelkipásztorok bemutatják templomaikat, a séta résztvevői hallhatják majd Káplán György énekművész, valamint Balatonalmádi Város Vegyeskarának műsorát.

Csővári Zsófia, a várpalotai Thury-Vár Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy vasárnap megnyitják Udvardi Erzsébet, Arany-balladák című festménysorozatának kiállítását a várban, mely egész nap ingyenesen látogatható.     A kulturális örökség napjai az Európa Tanács védnökségével 1984 óta már 50 országban az épített örökség ünnepe, melynek Magyarországon hagyományossá vált időpontja minden év szeptember harmadik hétvégéje. A programsorozaton megnyílnak és bejárhatók olyan épületek, építmények és régészeti lelőhelyek is, amelyek az év többi napján nem látogathatók.