Különleges technológiával készült diorámák a keszthelyi Vadászati Múzeumban (Balatoni Krónika)

A Helikon Kastélymúzeum a Nemzeti Kastély- és Várprogram jóvoltából bővíthette vadászati kiállítását. A 2008-ban megnyílt intézmény két új szárnnyal bővül az egykori honvédségi terület irányában. Az egyik épületrészbe egy afrikai esőerdő dagonyáját varázsolták a szakemberek.

Az élethű fák ágain leopárdok viaskodnak, míg a talajszinten egy dagonyázó vörösbivaly köré alakították ki az életképet. Az ázsiai hegyvidéket ábrázoló diorámához egy barlangon keresztül juthat majd el a látogató – írja a Balatoni Krónika.  A trófeák a múzeumalapító Hidvégi Béla jóvoltából kerültek Keszthelyre.

Tóth Csaba múzeumvezető elmondta, már a diorámák tervezése is sok időt és komoly szakmai munkát kívánt. A preparátumok készítése előtt meg kellett tervezni az életképet, nem mindegy ugyanis, hogy az adott állat a dagonyában fekszik, inni készül, vagy épp támadó pozíciót vesz fel. Tóth Csaba az új technológiával készült életképekről elmondta, sokat kéne ahhoz utazni Európában, hogy ilyet láthasson az ember.

Február elejére már csak az utolsó simítások voltak hátra az új diorámákon. A múzeum vezetése arra készül, hogy amint a rendelkezések engedik, megnyitják kapuikat a nagyközönség előtt.