Különleges fesztiválra várja a zeneszerető közönséget a Füred Dixieland Band (veol.hu)

Füred dixie fest címmel, Mindenki dixielandje – amire a világ táncolt alcímmel ingyenesen látogatható fesztivált szervez a Füred Dixieland Band a balatonfüredi önkormányzat támogatásával. A rendezvény részleteiről és az együttes további terveiről Dervalics Róbert zenekarvezetőt kérdezte a veol.hu.

– Mozgalmas nyara volt a Füred Dixieland Bandnek, amelynek két csúcspontját májusban ötéves születésnapi koncertünk, illetve júliusban Anna-báli fellépésünk jelentette. Mindkét esemény óriási élmény volt, előbbi amiatt, mert megtisztelte jelenlétével Áder János akkor még hivatalban lévő köztársasági elnök, utóbbi pedig a fergeteges közönségsiker okán. Mintegy a szezon zárásaként, hagyományteremtő céllal szervezzük most a Füred dixie festet, amely tulajdonképpen az önkormányzat és a zenekar ajándéka lesz a dixieland, a szving és általában az igényes zene szerelmeseinek, illetve azoknak, akik szeretnek táncolni, mivel erre is lesz lehetőség. Különlegessége a fesztiválnak, hogy ezúttal nem a médiából ismert sztárvendégeket hívtunk meg, hanem „rejtett kincseket”, olyan kiváló zenészeket, akiket a szakma ugyan ismer és elismer, országosan azonban még nem eléggé „felkapottak”. Egyik ilyen vendégünk lesz a Vintage Dolls, azaz három csodálatos hangú hölgy (Munkácsy Eszter, Nagy Lili és Szász Ágnes), akik a 30-as, 40-es évek örökzöld magyar slágereit hozzák el a Balaton Szabadidő- és Konferenciaközpont színpadára. Az ő meghívásuk egyik apropója, hogy Nagy Lili énekesnőként a Füred Dixieland Band csapatát is erősíti – mondja lelkesen Dervalics Róbert.

– Vendégünk lesz a virtuóz hegedűművész, a nemzetközi jazzélet kiválósága, Duka Laci, aki egykoron Roby Lakatosnál tanult. Ő a gipsy swing avatott tolmácsolója, kiváló együttesekkel és előadókkal játszott már világszerte, és most Balatonfüreden csodálhatjuk meg egészen elképesztő hangszeres tudását. És végül, de természetesen nem utolsósorban fellép a fesztiválon nemcsak Veszprém, de talán a régió egyik, ha nem a legjobb hangú jazzénekesnője, Németh Kyra, akire a Rozé, Rizling, Jazz Napokról is emlékezhet a közönség. Amit ő csinál, az világszínvonalú, a füredi koncerten nemcsak dixie-t és szvinget, de bluest és egy Ray Charles-nótát is el fog énekelni, sőt, egy popdalt is hallhatunk majd tőle.

– Szeretnénk, ha ez egy abszolút kötetlen, laza fesztivál lenne, igazi örömzene. Attól sem zárkózunk el, ha valaki a közönség soraiból szeretne beszállni, szívesen látjuk egy közös jammelésre. A jó hangulathoz minden bizonnyal hozzájárul majd, hogy mivel Balatonfüredről, a szőlő és a bor nemzetközi városáról van szó, ezért a közönségnek ingyenes borkóstolóval is kedveskedünk finom Balaton-felvidéki borokból.

A több szempontból is különleges fesztiválon (amely szeptember 30-án, pénteken 19 órakor kezdődik a Balaton Szabadidő- és Konferenciaközpont szabadtéri színpadán) adományozásra is lehetőség nyílik, amelynek bevételét – a balatonfüredi szociális intézmények segítségével – nehéz helyzetbe került családoknak juttatja el a zenekar.