Különbségek és értékadó kapcsok – Gyenesdiás és testvértelepülése (Zalai Hírlap)

Tizenöt évvel ezelőtt kötött testvértelepülési kapcsolatot Gyenesdiás és az osztrák Gaal község. A jubileumot ünnepelve megújították az erről szóló megállapodást.

Szombaton a gyenesdiási piacon koncertezett az osztrák fúvószenekar, majd este Gyenesdiás és Gaal képviselői a Községházán ünnepelték meg a másfél évtizedes, mára barátsággá alakult testvértelepülési kapcsolatot, s emlékeztek az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnésének száz éves évfordulójára is.

– Két testvértelepülési közösség tekint vissza arra az időre, amely a monarchia utolsó 50 évében sokat adott kulturális és művészeti formában egyaránt mindkét nemzetnek. Gaal ebben az időben a tájgazdálkodás, Gyenesdiás pedig a hegyközségből üdülőfaluvá való átalakulását élte meg. 15 évvel ezelőtt gyümölcsöző kapcsolat bontakozott ki, amikor 2003-ban településeink vezetői (Szalóky és Tiroch polgármester urak) olyasmi értéket kerestek, amit akkor a környezetükben nem találtak. Gyenesdiást elsősorban tanulási vágya fűtötte. Látni, megismerni és megtapasztalni azt, hogy hogyan lehet az összefogás mentén közösséget építeni és a közösséggel sikereket elérni. Vigyázni, óvni arra, ami a miénk és a legjobbat kihozni abból. Gaal település mindig is példaként szolgált előttünk, mind turisztikai sikerei, mind kulturális életével – mondta el Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere ünnepi beszédében. Felidézte azt is, hogy az elmúlt 15 év alatt közel harminc alkalommal találkoztak egymással a két település képviselői, lakói.

– Megéltünk már együtt pezsdítő, hangosabb ünnepeket, frissítő magasságokat, valamint csendesebb, személyesebb találkozásokat is. Bíztunk sokszor egymásban és segítettük egymást akkor, amikor tudtuk. Mert egy kapcsolatot is az elköteleződés, az állandóság és a kiszámíthatóság tesz igazán értékessé- tette hozzá a településvezető.

– Bár településeink közúton körülbelül 330, légvonalban csak 200 kilométer távolságra vannak egymástól, különbségeink a kultúrában is megmutatkoznak – kezdete köszöntőjét Gaal polgármestere, Fledl Friedrich. Megemlítette, hogy a magyar táncokban és dalokban sokkal több a temperamentum, ezt akkor is megtapasztalták – jegyezte meg viccesen – amikor ausztriai látogatásuk idején a gyenesdiási táncosok léptek fel, s a házigazda osztrákok azon gondolkoztak, színpaduk bírni fogja-e a produkciót.

– A zene népeket köt össze -e mottóval lépett fel ma itt együttesünk. Közös történelmünk folytán, mint amilyen a Monarchia is, koncertmesterünk gyorsan rátalált a témára: a zenészek császári-királyi koncertnek hívták, az 1867-től 1918-ig tartó Osztrák-Magyar Monarchia végződésének száz éves jubileuma alkalmából. Az országainkat összekötő kapcsolatot állandó nyugtalanság kísérte, mindig voltak vitás kérdések. Ma, 100 évvel a Dunai-Monarchia után egy 15 éves barátságos, harmonikus testvértelepülési kapcsolatra tekintünk vissza, mely időszak alatt sok minden történt. Én a kezdetektől részese voltam ennek a kapcsolatban és jól megfigyeltem, ahogy az alapgondolatot -településeink polgárai és kultúrái közötti kapcsolatot támogatását- mindkét fél milyen nagy buzgósággal szorgalmazza- idézte fel az osztrák polgármester. Az ünnepségen köszöntötték Szalóky Jenőt, aki Gyenesdiás akkori polgármestereként másfél évtizede aláírta a a testvértelepülési kapcsolatról szóló megállapodást, majd a további kapcsolat fenntartását elhatározva megújították az erről szóló dokumentumot. Az eseményen fellépett a Gyenes Néptánc Együttes, a Gyenesdiási Dalárda és a Gaaler Musikverein – írja a Zalai Hírlap.