Közvilágítás – a világon egyedülálló megoldás Somogyban (orszagkep.hu/fotók)

Meleg fehér fényre cserélték a Somogy megyei Bárdudvarnok közvilágítását a korábbi hideg, kékes fény helyett. Éjszaka pedig borostyán színben világítanak a lámpák az utcákon, jelentősen csökkentve ezzel a világon mindenhol egyre jelentőseb gondot okozó fényszennyezést. Az ELTE és az E.ON együttműködése során fejlesztették ki ezt az új közvilágítást, amelynek a káros fények csökkentése volt az elsődleges célja – így nemzetközi szinten is egyedülálló megoldással tesznek a fényszennyezés ellen – írja az orszagkep.hu.

Egyre több nemzetközi felmérés igazolja, hogy a fényszennyezés egészségügyi, közlekedésbiztonsági, ökológiai és tájvédelmi szempontból is ártalmas lehet, ezért indult el az ELTE Savaria Egyetemi Központjának vezetésével 2017 szeptemberében egy kutatás, amelynek az volt a célja, hogy csökkentsék a fényszennyezést.

Az új világítás a normál, és az éjszakai (22 és 4 óra közötti) állapota is látszik a felvételen. Így még inkább látszik a szín változása. Az éjszaka jelentős részében az ökológiai és egészségügyi szempontból kedvező borostyán-sárga LED-ek világítanak csak. (forrás: fenyszennyezes.hu/vvkl.html)

A közvilágítási rekonstrukcióhoz az egyetem pályázata biztosította az anyagiakat.

„A létrejött „szabadtéri laboratórium” világviszonylatban is egyedülinek mondható, hiszen valós településeken, a valóságnak megfelelő körülmények között végezhetnek a szakemberek kutatásokat” – mondta Prof. dr. Kolláth Zoltán, a projekt szakmai vezetője. Az eredmények segíthetnek a közvilágítási megoldások környezettudatos kialakításában más helyszíneken is.

Bárdudvarnokon is jól megfigyelhetjük, hogy lámpák a korszerűsítés után nem jelennek meg erőteljesen a felvételeken. A felvételek magasabb területről készültek, így enyhén felülről látunk a lámpákra. (forrás: fenyszennyezes.hu/vvkl.html)

Az egyetemmel a kivitelezésben együttműködő E.ON olyan közvilágítást épített ki speciális lámpák felhasználásával, amely csökkenti a fényszennyezést, miközben funkcióját is maximálisan betölti.

„A kihelyezett lámpatestek újdonságnak számítanak és kifejezetten a fényszennyezés csökkentését szolgálják”mondta Lehoczki Balázs, az E.ON Energiakereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

Csillagokkal teli égbolt Bárdudvarnok fölött. A fényszennyezésmentes közvilágítás hozzájárul a Zselici Csillagoségbolt-park megóvásához. A bal alsó részen Kaposvár fénykupolája, közvetlenül mellette egy szomszédos település (Szilvásszentmárton) templomának díszvilágítása okozta fénypászma látszik. A Fiastyúk környezetében látható a 46P/Wirtanen üstökös is. (forrás: fenyszennyezes.hu/vvkl.html)

A kivitelezésben gondoltak a közeli Zselici Csillagoségbolt-parkra is, így közvetlenül az égbolt irányába nem világítanak lámpatestek. Ezzel javul az égbolt láthatósága, és a környékbeli falvakból is szebb látványt nyújt az éjszakai csillagos ég.

Bárdudvarnok nem csupán egészségesebb és kellemesebb hely lett a fényszennyezés csökkentése után. Az új rendszerrel energiát is megtakarítunk, egyben kutatóközponttá vált településünk” – mondta Mester Balázs, polgármester.