Közösséget épít a Balatoni Múzeum Keszthelyen (TVKeszthely)

Sikeres évet zárt a Balatoni Múzeum. 11 időszaki kiállításuk volt, ezeket és a többi programjukat több mint 25 ezren keresték fel. Az intézmény a fenékpusztai római erőddel és a keszthelyi zsidóság történetével is megismertette a közönséget. A múzeum egyre szorosabb kapcsolatot ápol közösségeivel, akiket kiállítás-szervezésbe és ásatási munkákba is bevon.

A Balatoni Múzeum vezetése szerint az év elején előkerült zsidó kincsleletből nyílt kiállítás volt a 2019-es év legnagyobb sikere – tudósít a TVKeszthely.  A felbecsülhetetlen értékű pénz- és ékszer-gyűjteménnyel a város a nemzetközi sajtóban is megjelent. Szintén nagy érdeklődés kísérte an “Castrum Virtuale – Egy késő római erőd a Balaton-partján” című kiállítást. Ezekkel együtt összesen 11 időszaki kiállítást nyitottak meg. A látogatók száma meghaladta tavaly a 25 ezret.

2019-ben befedték a múzeum északi belső udvarát. Itt egy múzeumpedagógiai foglalkoztató teret és látványraktárt kezdtek el kialakítani, ezt áprilisban tervezik átadni a nagyközönségnek. Megújult a Halápy-terem. Az intézmény a Nemzeti Kulturális Alap pályázati támogatásának köszönhetően javíttatta ki és újíttatta fel a 24 darabot számláló festménykollekciót.Az intézmény Közösségi múzeum díjban részesült tavaly, mivel szoros kapcsolatot ápol a helyi közösségekkel és bevonja őket a munkába. Ilyen például a közösségi régészet és a MŰSZAK-kal megvalósított képzőművészeti kiállítás is. Már az idei év programja is körvonalazódott.

Havasi Bálint múzeumigazgató a TVKeszthelynek elmondta: nyolc időszaki kiállítást rendeznek idén, melyek közül kiemelte az avarok madártávlatból című kiállítást, melyet júniusban nyitnak meg. A másik tárlat pedig elsősorban a helyiek érdeklődésére tarthat számot, ez a Nagyváthy iskola történetét bemutató kiállítás lesz – tette hozzá.

Természetesen 2019-ben is zajlottak a múzeumpedagógiai foglalkozások, illetve a táborok. Az intézmény célja, hogy a múzeumban felhalmozott gyűjtemény és tudás érthető módon jusson el a gyerekekhez.

Németh Péter igazgatóhelyettes, múzeumpedagógus úgy fogalmazott:  egész sikeres évet zártak 2019-ben a Balatoni Múzeum múzeumpedagógiai programjai. Közel 3000 diák vett részt ezeken. Ez 107 foglalkozást jelent és ehhez még hozzá kell venni a 7 tábort, melyeken 140 diák vett részt. Hozzátette: sikeresek voltak a családi programjaik, amelyek a Múzeumok őszi fesztiválja keretében zajlottak.