Közösen szépítették Balatonfűzfőt

Mintegy száz önkéntes szépítette meg a település öt helyszínét pénteken.

Az evopro cégcsoport munkatársai a társaság társadalmi felelősségvállalási koncepciójának részeként végezték el a munkát pénteken, mondta Kontics Mónika, a programot a balatonfűzfői önkormányzattal együttműködésben szervező Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület munkaszervezetének vezetője.

A magyar tulajdonú, mérnöki, informatikai megoldásokat nyújtó, kutató-fejlesztő cég mintegy száz munkatársa takarította a település több pontját, többek között az óvodák környékét, a központi fekvésű részeket és a parti sétányt.

Az egyes helyszíneken lombot sepertek, bozóttisztítást végeztek, átereszeket és vízelvezetőket tisztítottak meg, majd a városi stadionnál gyűjtöttek zöldhulladékot – írja a veol.hu.

Az egyesület célja, hogy hasonló programokkal népszerűsítse a térséget a vállalkozók körében, hiszen a térség csapatépítésre kiváló lehetőséget biztosít, nemcsak nyáron, hanem szezonon kívül is várják a csoportokat, jegyezte meg Kontics Mónika. A pénteki program helyi termékek kóstolójával zárult a Balaton Csillagvizsgáló Lea­der Kultúrközpontban. A munkavégzéshez szükséges eszközöket több település, köztük Berhida és Balatonalmádi önkormányzata bocsátotta rendelkezésre, valamint magánfelajánlásokból biztosították. Az összegyűjtött hulladék elszállítását a Fűzfői Vagyonkezelő Kft. szervezte meg.