Közös faültetés a Balatoni Csillagösvény Missziós Körúton (kormany.hu)

Idén hetedik alkalommal szervezték meg a Balatoni Csillagösvény Missziós Körutat, melyhez a Bakonyerdő Zrt. negyedik alkalommal csatlakozott. Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára is részt vett az eseményen.

A korábbi évekhez hasonlóan Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar közreműködésével csütörtökön a balatonfüredi Koloska-völgyben celebrált szabadtéri szentmisét.
Böjte Csaba három évvel ezelőtt ajándékozott Gyermek Jézus szobrot a Bakonyerdő Zrt. részére azzal a céllal, hogy legyen egy olyan hely Magyarországon, ahová a szülők elmehetnek és imádkozhatnak gyermekeikért.

Az idei évben is közel kétezren vettek részt a szentmisén, ahol Csaba testvér beszédében hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a természet és az ember harmóniája. Méltatta az erdészek munkáját, és kiemelte, hogy milyen nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a mindennapi életünkben.

Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár, Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes közösen ültetett el két tiszafát a Gyermek Jézus szobor mellé, a növekedés és a halhatatlanság jelképeként – jelent meg a kormany.hu oldalon.