Közel száz vízimentőt képeztek ki idén (tvkeszthely.hu)

Kilenc tanfolyamon 98 vízimentőt képeztek ki idén a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatánál. A VMSZ múlt héten tartotta utolsó tanfolyamát Keszthelyen, melyen négy jelentkező zárta az idei képzéseket. A fiatalok a kilenc napos tréning során elméleti és gyakorlati oktatást is kaptak, és sikeres vizsgát követően akár azonnal munkába is állhatnak. A vízimentők évente több alkalommal is szerveznek tanfolyamot a Balatonnál.

A szakszerű mentést gyakorolták az augusztusi vízimentő tanfolyam résztvevői, a program a szezon kezdete előtt kimondottan népszerű, de a nyár közepén is vannak olyanok, akik szívesen jelentkeznek a képzésre – számol be a tvkeszthely.hu.

A vízimentők jelenléte elengedhetetlen a strandokon, sok esetben a gyors és szakszerű beavatkozásuknak köszönhetően menekülnek meg a bajba jutottak. Ezúttal négyen gyakoroltak a Keszthelyi Yacht Kikötőben, ők már az utolsó órákat töltötték a tanfolyamon.

„Én 4 éve vízilabdázok, és úgy gondoltam, hogy ezt a 4 évet egy kicsit mások segítségére is tudnám fordítani méginkább. Aztán csak megtaláltuk ezt a szövetkezetet és úgy gondoltuk, hogy ez nyári munkának meg egy kis plusznak mindenképpen jól jönne.” – mondta a tanfolyam egyik résztvevője, Jónási Gergely.

Ahhoz, hogy valaki vízimentő legyen, számos követelménynek meg kell felelnie. A jó úszástudás és vízbiztonság elengedhetetlen, emellett azonban egy szintfelmérőn is sikeresen át kell mennie a jelentkezőnek. A gyakorlati oktatás mellett a tanfolyam résztvevői elméleti képzést is kapnak, megismerik a vizek veszélyeit, megtanulják az önmentést, de meteorológiai és rádiózási ismeretek is szerepelnek a tananyagban.

„Ez a tanfolyam egy 9 napos tanfolyam, aminek az első napján van egy szintfelmérő, ami eldönti, hogy folytathatja-e a tanfolyamot vagy abba kell-e hagynia. Ha ezen átmegy, akkor utána mindig először a vizek veszélyeit beszéljük meg, hiszen fontos ezt ismerni a vízimentőknek is, majd magatartási szabályok és az önmentés következik, hogy tudjunk magunkon segíteni. Hogyha ezek megvannak, akkor térünk át igazából a vízimentő munkára, tehát a társmentésre, és ezzel zárul igazából az elméleti rész is.” – tájékoztatta a tvkeszthely.hu-t Tápay Tamás, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának oktatásvezetője.

A tanfolyam résztvevői minden olyan szituációt gyakorolnak, amellyel a vizsgán majd később a munka során is találkoznak. Az egyik legnehezebb feladat, amikor egy valós szituációt imitálva, fuldokló embert kell kimenteniük a vízből. A jelentkezők a 80 órás tanfolyamot és a sikeres vizsgát követően akár azonnal munkába is állhatnak a balatoni strandokon.