Koszorúk a Balatonban – sok színes szalag és egy fekete

A Nők a Balatonért Egyesület a hagyományokhoz híven, a Balaton megkoszorúzásával ünnepelte az idei Víz világnapot. A vidám koszorúkon a színes szalagok mellé egy fekete színűt is tűztek, mellyel megfogalmazásuk szerint az utóbbi időben elvesztett természetes partszakaszokat, élővilágot gyászolják.

A 2019. évi Víz Világnap nemzetközi szlogenje a “Vizet mindenkinek!”. Magyarország szerencsés ország. Sem most, sem a jövőben nem kell attól tartanunk, hogy ne jutna ivóvíz az itt élőknek. A bőséges vízkészletek mellett csodaszép felszíni vizeink is vannak, pihenést, kikapcsolódást, sportolási lehetőséget nyújtva mindenkinek. Ahhoz, hogy így maradjon, nem elég a kedvező földrajzi fekvés és a jóságos, nagylelkű természet. Az embereknek, köztük a rövid távú gazdasági hasznot hajszolóknak is be kell látniuk, hogy föl kell hagyni a vizek károsításával és önző kisajátításával- fogalmaz közleményében az NABE.

A vizek megőrzéséért folyó világméretű küzdelemből mindenkinek tehetsége és lehetőségei szerint ki kell vennie a részét. A balatoniaknak az idei világnapon a természetes partszakaszok – utóbbi időkben felgyorsult – csökkentése ellen kell felemelnie a szavát, mert a tó vizének és élővilágának védelmében a legnagyobb szerepe a parti sáv természetességének van. A nádak tisztítják a tavat, az árnyas ligetek otthont adnak a különleges értékű, nedves élőhelyet kedvelő parti ökoszisztémának. A természetes strandok az ember kikapcsolódását, rekreációját szolgálják.

A koszorúzáson nemcsak bánat, hanem sok öröm is volt. Vasárnap, március 24-én tizennyolc településen, Balatonkenesétől Keszthelyen át Siófokig változatos programok fogadták az érdeklődőket. Séta a vizeinkért, víznapi piknik, társasjáték, vízbár – ki-ki megtalálhatta az őt legjobban érdeklő programot.