Köszöntötték a mentőket, tűzoltókat, rendőröket Keszthelyen (zaol.hu)

Régi hagyomány már, hogy a város vezetői szilveszterkor köszöntik a szolgálatot teljesítő mentőket, tűzoltókat és rendőröket. Az év utolsó napján most sem volt ez másként.

Nagy Bálint polgármester Csótár András és Dósa Zsolt bizottsági elnök társágában kereste fel azokat, akik szilveszter éjjelén is mások egészségéért, biztonságáért dolgoztak. A városvezetők alkoholmentes pezsgőt és hidegtálcsomagokat vittek a mentőállomásra, a tűzoltóságra és a rendőrkapitányságra, köszöntve az aznap éjjel szolgálatban lévő több mint harminc szakembert – tudósít a zaol.hu.

Nagy Bálint úgy fogalmazott, az elismerés és a köszönet számos szakma képviselőinek jár, akik az ünnepek idején is a közösség javát szolgálják, segítve az itt élő polgárokat. Rájuk is gondolva keresik fel az év utolsó estéjét is a bázisukon töltőket, hogy kifejezzék a közösség háláját és tiszteletét egész éves áldozatos, gyakran embert próbáló munkájukért.

A polgármester kifejtette: a város egésze számára sem volt könnyű ez az időszak, az egészségügyi helyzettől függetlenül is számos területen volt szükség megfeszített munkára. Például rendbe kellett tenni több megörökölt, problémás pályázatot, szükség volt szervezeti átalakításokra, a hatékonyság növelésére. Emellett a járvány hatására kialakult gazdasági, illetve a közösségi életben jelentkező nehézségeket is kezelni kellett.

Mindezen próbatételek ellenére a keszthelyiek jól helytálltak ebben a nehéz időszakban – tette hozzá Nagy Bálint.

A városvezető kiemelte: reméli, az elmúlt két évhez képest békésebb, nyugalmasabb időszak következik 2022-ben – még a választási kampánytól függetlenül is –, és a városban s a térségben folytatódik az az építőmunka, amely az elmúlt időszakban megkezdődött, „hiszen rengeteg feladat vár ránk a közösség érdekében”, fogalmazott Nagy Bálint.