Kortárs építészet és balatoni jövőkép a feladat tükrében (veol.hu)

Péntek estig még látogatható a balatonfüredi Kisfaludy Galériában az a kiállítás, ami a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Lakóépülettervezési Tanszéke hallgatóinak munkáiból nyílt.

A hallgatói csoportok féléves feladatként idén a Huray utca – Petőfi Sándor utca – Honvéd utca által határolt terület beépítésének tervezését kapták.

A kiállításhoz egy konferencia is társult, ahol Bóka István a Balaton Fejlesztési Tanács elnökeként a térség fejlesztési lehetőségeiről beszélt. Ismertette a régióra vonatkozó jogszabályi kereteket, melyek meghatározzák a területrendezési lehetőségeket. Beszélt az elmúlt évek gazdasági tendenciáiról: a csökkenő munkanélküliségről, a növekvő vendégéjszakaszámról, az országos átlagot meghaladó életminőségről.

Elmondta, hogy a Magyarországon kihelyezett fejlesztési források négy százaléka a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetbe kerül. 2017 októberéig 252 milliárd forint támogatást ítéltek meg, melyből 184 milliárdot már ki is fizettek az operatív programokon keresztül. Az elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy a pályázatok beadása és elbírálása között eltelt hosszú idő miatt problémák lehetnek majd a megvalósításokban, mert a pályázatokban kalkulált építőipari árak már nem helytállóak.

A Balaton fejlesztési tervéről szólva elmondta, hogy szerinte a program hibája, hogy csak turisztikai oldalról közelíti meg a fejlesztési lehetőségeket, pedig a térség sokkal összetettebb ennél. Elmondta, hogy nehéz kezelni a szőlészet-borászat helyzetét. Nagyon nehéz megtartani a szőlőművelést ott, ahol az ingatlanok ára olyan magas, hogy azt a borász nem tudja a bor árában érvényesíteni, a térségnek viszont a turizmus miatt is elemi érdeke, hogy a Balatont övező domboldalakon a szőlők megmaradjanak.

Bóka István beszélt az egymilliárd forint felett támogatott kiemelt fejlesztési projektekről is. Hangsúlyozta, hogy ezek általában több várost vagy szereplőt érintenek. Ilyenek a közlekedésfejlesztési beruházások, vagy a Balatoni bringaút Tihany-Alsóörs-Balatonkenese közötti szakaszának felújítása.

A konferencián András István, Balatonfüred főépítésze előadásában az elmúlt húsz év építészeti fejlesztéseit ismertette. Arról beszélt, hogy Balatonfüred hármas tagolású város. Más építészeti hagyomány jellemzi az óvárost, más a fürdővárost, és más az arácsi városrészt. A városfejlesztés az adott városrész építészeti hagyományaihoz illő épületekkel építette be a tereket, úgy, hogy lehetőleg természetes, helyi anyagokat használjanak.

Beszélt a város emblematikus helyeiről és meghatározó épületeiről: az Esterházy strand, a BYC épülete, a tűzoltóság, a szabadidőközpont, az uszoda épülete is szóba került, de megemlítette a közelmúltban átadott, felújított műemlék zsinagóga és a hozzá kapcsolódó modern kiállítótér építészeti megoldásait is. Az előadások után a hallgatók saját terveiket ismertették – számolt be a veol.hu.

(A Kisfaludy Galéria címe: 8230 Balatonfüred, Kisfaludy u. 1.)