Korszakváltás a Balatonnál: szakácsnak, felszolgálónak álltak a vállalkozók (hellovidek.hu)

Felkészülten kezdhetik Veszprém megye vállalkozói a nyári szezont. Nehéz lépést tartani az évente változó jogszabályokkal, ebben nyújt segítséget az idegenforgalmi dömping előtt immár huszonnyolc éve a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Kereskedők és Vállalkozók Veszprém Megyei Képviselete (KISOSZ) a megye szolgáltatóinak. Az idei fórumra a HelloVidék is ellátogatott.

A szezonnyitó fórum több szempontból is hasznos a szakmának, hiszen itt még a turisztikai szezon megindulása előtt informálódhatnak a megváltozott jogszabályokról, így biztonságosabban tudják fogadni az érkező vendégeket, mind élelmiszerbiztonság, fogyasztóvédelem mind munkavédelem tekintetében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy évről évre jobb a Balaton part megítélése a turisták visszajelzései és az ellenőrzőhatóságok adatai szerint is. Ebben természetesen segítséget is nyújtanak, mivel a megelőzés a legfontosabb, a fórumon minden érintett hivatal vezetője ismertette a legfontosabb tudnivalókat.

Egy másik célja az összejövetelnek, hogy a szakemberek találkozzanak és megbeszéljék problémáikat, mert, hogy akad bőven, de a nyári időszakban erre már nincs lehetőség, Vágó Péter a KISOSZ Veszprém Megyei Képviseletének elnöke hozzátette:

– Ez a szakma mindig fut, fut a vendég után, fut a munkaerő után, fut az áru után. A kilencvenes években a szakma a vendégért futott aztán az áruért most meg a munkaerőért fut…

A Balaton egyik, a természeti adottságoknak köszönhetően igen kedvelt célállomása a kirándulók körében a Balaton-felvidék. Az elmúlt időszakban, azonban változott a vendégkör és változtak az igények is, ehhez a szakmának alkalmazkodnia kell. A folyamatos megújuláshoz szükséges a gépek korszerűsítése, melyekhez nyilvánvalóan nagyobb anyagi forrásra van szükség, ebben nyújthatnak segítséget a különböző pályázatok is.

“Tudni kell alkalmazkodni a külső befolyásoló tényezőkhöz, például a klímaváltozáshoz: olyan gépek, eszközök kellenének, amik bírják ezeket az extra terheléseket, klimatizált konyhák, emellett ami nagyon fontos, hogy fel kell készíteni a munkatársakat, hogy a 40-50 fokos konyhában is dolgozni kell” – emelte ki a HelloVidéknek Vágó Péter.

 

A tulajdonosok képzik magukat tovább a hiányszakmában

Fontos, hogy a munkaadók ne csak külső forrástól várják a megoldást, a KISOSZ arra ösztönzi a vállalkozókat, hogy vegyék saját kezükbe a problémát és, ha van olyan beosztottuk, akiben van „fantázia”, akkor szakmailag léptessék őt tovább. Vágó Péter azt is elmondta, hogy nem egyedülálló jelenség, hogy a tulajdonosok képzik magukat tovább, szakácsnak, felszolgálónak vagy épp olyan szakmát választanak, amiből hiány van a piacon.

A munkaerőhiány leginkább a szezonálisan működő vendéglátóipari egységeknél jelent nagyobb problémát. Nehéz olyan alkalmazottat találni erre a 2-3 hónapra, akit meg lehet fizetni, mosolyog, lelkes és szakmailag is a topon van. Azoknál a vállalkozóknál, akik éves nyitvatartásban dolgoznak, vagy próbálják a szezont kitolni nem jelentkezik ez a gond akkora mértékben. A munkaerőhiány mellett a munkaerő minősége is nagy terhet ró a munkaadókra.

– Én nem lennék bánatos, ha érettségizett emberek dolgoznának a vendéglátószakmában. Nekem a legnagyobb problémám az, ha szakmát tanítunk, szakmunkás szinten, akkor ne szakbarbárt, hanem gondolkodó embereket képezzünk. Ismerje meg a szakma alapjait: nyelvet beszéljen, kommunikálni tudjon, és ami számomra nagyon fontos, hogy legyen egy általános műveltsége. Ha sikerülne a szakma általános színvonalát emelni, ami nem csak a pénzről szól, az lenne nagyon jó – vázolta a KISOSZ Veszprém Megyei Képviseletének elnöke.

Az elmúlt időszakban folyamatosan nőttek a bérek, a minimálbér emelkedésével a vendéglátásban is javulni látszik a helyzet. A megnövekedett bérigényeket a munkaadóknak nagy körültekintéssel kell kezelni, mivel a munkatársak fizetésének megemelkedése a vendégekre is nyilvánvalóan kihatással van. A vállalkozóknak igen kicsi a mozgásterük, ha az árképzést nézzük. Mint arra Vágó Péter felhívta a figyelmet, a vállalkozó nyolcvan százalékban ki van szolgáltatva a gazdasági környezetének: a beszerzésnek, a Balaton parti drága víznek, villanynak, munkaerőnek, adóknak és még sorolhatnám, marad egy húsz százalékos döntése, hogy milyen áron dolgozik.

 

A magyar vendég jó vendég

Mindezek mellet nem elhanyagolható, hogy a minőséget is szem előtt kell tartani. Megváltozott a vendégkör szerkezete, a külföldiek aránya csökkent a hazaiaké nőtt. Igazi turizmusról akkor beszélhetünk, ha a belföldi vendégek száma a meghatározó, a szakma szerint: „a magyar vendég jó vendég”.

Minden esetben a vásárló igényeihez kell tudni alkalmazkodni, a mai vendégek elvárják a minőségi kiszolgálást, és szóvá teszik, ha valami nem tetszik nekik. Mára megnőttek az igények a diétás ételek fogyasztására. Egyre több ételallergiával-, intoleranciával küzdő ember van, ezért szükséges, olyan szakácsokat képezni és alkalmazni, akik megfelelő szakmai tudással tudják elkészíteni a különösen nagy figyelmet igénylő ételeket.

Ezek mellett a trendeket is követni „kell”, a hamburger és a hekk hozzá tartoznak a Balatonhoz, de kezdenek kicsit háttérbe szorulni. A fogyasztói szokások megváltozásával előtérbe kerültek a mediterrán jellegű ételek, könnyű ebéd: saláták, könnyű húsok, a hangsúly pedig a vacsorára tevődik. Ezekre kell tehát felkészülni, nyersanyagban, technikában és ezekre kell felkészíteni a munkaerőt is.

– Szép szakma, jövedelmező szakma, becsületesen meg lehet élni belőle, de elmúlt – és én ennek örülök – az az illúzió, hogy itt egy nyáron át dolgozom és gazdag leszek – szögezte le a HelloVidéknek az elnök.

A vendéglátás több tízezer embernek ad munkát a Balaton északi partján, így ez egy igen meghatározó ágazata a gazdaságnak. Számtalan családi vállalkozás található meg a nagyobb cégek mellett, amik ugyanúgy felveszik a versenyt nagyobb társaikkal. Turisztikailag a legfrekventáltabb részei az északi partnak Balatonfüred, Tihany és a badacsonyi régió, de egyre inkább kezdik felfedezni a parttól kicsit távolabb eső részeket is, ilyen például a Káli-medence és Tapolca környéke. Ezek mellet a megye többi része is folyamatosan fejlődik, a víztől 10-20 km-re természeti csodák, nagyon jó vendéglátóhelyek és kedves ember is vannak.

„A Balatonhoz eddig is és ezután is nagybefektetések tömege érkezik, ami nagyon jó” – árulta el Vágó Péter.

Az északi part tele van kulturális eseményekkel, ennek is köszönhetően nyerte el Veszprém Európa Kulturális Fővárosa címet, melyet egy régiós összefogásban valósítanak meg. A vállalkozók már most készülnek a megnövekedő létszámú turistákra, várhatóan több tízezer emberrel több érkezik majd a Veszprém2023 ideje alatt – írja a hellovidek.hu.