Koronavírus: meghosszabbították a vészhelyzetet (MTI)

Megszavazta az Országgyűlés hétfőn a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, a vészhelyzet újabb 90 napig érvényben lesz – az MTI tudósítása szerint. (A veszélyhelyzet meghosszabbítása nem azonos a járványügyi korlátozások meghosszabbításával. Utóbbiak a hónap végéig tartanak, vagyis ezekről is döntenie kell majd a kormánynak – fűzte hozzá a portfolio.hu)

 

Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztését 133 igen szavazattal, 55 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el a parlament. Az Országgyűlés által most megerősített kormányrendeletek hatálya 90 napra hosszabbítható meg, de a parlament ennél korábban is visszavonhatja felhatalmazását.

A megerősítéssel kapcsolatban az előterjesztés indoklása hangsúlyozza: e megerősítés által az Országgyűlés politikailag elismeri a járvány megakadályozására tett eddigi kormányzati lépéseket. Az Országgyűlés külön jóváhagyta azt a kormánydöntést, amellyel a tavaly november elején kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiadott egyes kormányrendeleteket a 2021. február 7-én hatályos szövegükkel újból hatályba léptették.

A törvény rögzíti, hogy a kormánynak a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről rendszeresen tájékoztatást kell adnia az Országgyűlés ülésén, annak hiányában a házelnöknek és a frakcióvezetőknek. A törvény a kihirdetése napján 23 órakor lép hatályba, és a kihirdetését követő 90. napon veszíti hatályát.

A rendkívüli jogrend bevezetéséről és a vészhelyzet elrendeléséről először márciusban döntött a parlament. A rendeleteket legutóbb tavaly novemberben hosszabbították meg 90 nappal.