Koronavírus: március 15-ig fennmaradnak a korlátozások, a járvány legnehezebb időszaka jön

A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Kijelentette: a szakértők véleménye egyértelmű, a járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő egy-két hétben akár drámaian is romolhatnak a vírussal kapcsolatos számok. A következő két hét kifejezetten nehéz lesz – fogalmazott Gulyás Gergely.

Azt mondta, számos vírusmutáns jelent meg az országban, amelyek lényegesen gyorsabban terjednek az eddiginél. A miniszter jó hírnek nevezte ugyanakkor, hogy ezek mindegyike ellen védenek a Magyarországon rendelkezésre álló oltások.

A szakemberek szerint az egész járvány legnehezebb két hete előtt állunk.  Az újfajta mutációk megjelenése miatt a fertőzések száma erősen nő és nőni fog. Olyan terhelés lesz a kórházainkon, amilyen még nem volt. Minden orvosra, ápolónőre és lélegeztetőkészülékre szükségünk lesz

– ezt már Orbán Viktor kormányfő közölte csütörtök délután a Facebookon közzé tett videóüzenetében.

A miniszterelnök elmondta: arra kérte a lakosságot, hogy a lehető legfegyelmezettebben próbálják betartani azokat az előírásokat, amelyeket az operatív törzs közzétesz.

Versenyt futunk az idővel. Ha sokan regisztrálnak az oltásra és sokan oltatják be magukat, akkor ez a nehéz időszak lerövidül, ha pedig kevesen, akkor a nagy nyomást jelentő időszak hosszabb lesz. Ezért arra kérek mindenkit, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat

– zárta üzenetét a kormányfő.