Kormánydöntés: zöld utat kapott az uszoda Siófokon

A Magyar Közlönyben megjelent kormánydöntés értelmében kijelenthető, hogy a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program harmadik ütemében megépülhet az uszoda Siófokon – jelentette be Witzmann Mihály a térség országgyűlési képviselője. 

A beruházáshoz szükséges állami forrásokat – a tervezéstől a kivitelezésig – a kormány biztosítja – tette hozzá Facebook oldalán megjelent bejegyzésében a politikus.
Witzmann Mihály kifejtette: a komplexumot az állami tulajdonú Nemzeti Sportközpontok fogja üzemeltetni, tehát a város számára ez kiadást nem fog jelenteni.
Reményeim szerint hamarosan sor kerül a tervezői szerződés megkötésére, és a több milliárd forintos beruházás előkészítése ténylegesen is megkezdődik.
-fogalmazott a képviselő.
Ahogyan arról korábban a hirbalaton.hu is beszámolt, a közel hárommilliárd forintos projekt keretében egy nagy medence és egy tanmedence épül. A beruházás magában foglalja az előcsarnokot, öltözőket és a parkolót is. A létesítményt az önkormányzat által kijelölt területen, vagyis a Kiliti felé tartó 65-ös számú főút bal oldalán elterülő ingatlanon építik fel.