Kórházak dolgozói kapták a kőröshegyi tulipánokat (likebalaton.hu)

Három budapesti kórház orvosainak, ápolóinak adományozott gyönyörű tulipáncsokrokat a Kőröshegyi Levendulás tulajdonosa. Szabó Lajos így szerette volna megköszönni a koronavírus idején kifejtett munkájukat, odaadásukat. Az is motiválta, hogy a likebalaton.hu korábbi cikke nyomán több ezren mozdultak meg és rendeltek nagyszüleiknek, rokonaiknak kiszállításra a színpompás növényekből.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikája, valamint a Szent László Kórház onkológiai osztálya részesült tulipán-adományban. A virágokat a kórházak kapuja elé szállították, itt vették át a csokrokat az orvosok, ápolók. Összesen 2 ezer vágott virágot, valamint 40 cserepes tulipánt adott át a dél-balatoni magángazdaság tulajdonosa.

– Annyian segítettek nekünk, hogy úgy gondoltam, én is meghálálom valamilyen módon a sok támogatást. Azoknak szerettünk volna virágot adni, akik gondoskodnak az emberekről, így esett a választás a kórházakra, miután Kőröshegy környékén a gyógyszertárakba is eljuttattunk csokrokat – mesélte Szabó Lajos.

Az új koronavírus miatti korlátozások gyakorlatilag megtorpedózták a dél-balatoni magángazdaság népszerű rendezvényét, a tulipánszüretet. A “Maradj otthon” felhívást természetesen a szervezők is komolyan vették, és szinte már veszni látták a 176 ezer színes virág sorsát. Szabó Lajos, menteni a menthetőt alapon kiszállításra hirdette meg a még szeptemberben elültetett virágokat, és a likebalaton.hu cikke nyomán az ország minden részéből érkeztek megrendelések.

A cikk folytatása itt található.