Korábban érett, hamarosan végeznek a betakarításával

Október végére befejeződik Somogy megyében a kukorica betakarítása. Az időjárás kedvezett a tengerinek, hektáronként csaknem tíz tonnás termésátlagról számolnak be a gazdák. Van ahol a 13 tonnát is meghaladta a hektáronkénti mennyiség – olvasható a sonline.hu-n.

– Már szeptemberben megkezdtük a kukorica betakarítását – mondta el Lackovics Sándor, a Magyaratádi Barátság Szövetkezet elnöke, hozzátette: 520 hektáron aratják a növényt.

– Tavalyhoz képest jobbak a termésátlagok, egészségesek a csövek és a nedvességtartalom 14–17 százalék közötti – jegyezte meg Lackovics Sándor. A kiszámíthatóság érdekében előszerződést kötöttek terményükre, jelenleg tonnánként 45 ezer forintért veszik a kukoricát.

Bárdudvarnok határában is dolgoznak a kombájnok. Száz hektárnyi területén zajlik a munka Vass Zoltánéknál. A gazdálkodó elmondta: átlagosan tíz tonna termést takarítanak be hektáronként. Megjegyezte: az egyedüli gond, hogy a szárítókban a nyári termények, mint például a repce, búza és napraforgó is megtalálható még, sokan nem tudnak nagyobb kukoricamennyiséget befogadni, mert nem fér be több termény.

– Jelenleg hetven százalékos a kukorica betakarítása, 18 ezer hektár van vissza – mondta el Gombos Sándor. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke hozzátette: a korábbi 107 ezer hektárnyi területről 58 ezerre csökkent az utóbbi öt évben a kukorica termőterülete Somogyban.

– A hektikus időjárás miatti kiszámíthatatlan termésmennyiség és az alacsony felvásárlási árak miatt fogyatkozott meg a tengeri területe – jegyezte meg Gombos Sándor. Az előrejelzések szerint a megyében 9 tonna körüli termésátlag várható a megyében.

– Nyugat-Európában az aszály miatt nagyon kevés kukorica termett, emiatt az előrejelzések szerint tovább emelkedik a felvásárlási ár. December elejére 50 ezer forint felé mehet – tette hozzá Gombos Sándor. Az időjárás kedvez a betakarításoknak, bő két héttel korábban kezdődött a kukorica aratása. Somogyban 400 hektárnyi hibrid, 1600 hektárnyi területen pedig silókukoricát takarítottak be.

Nem csak a kukorica aratása közeledik a végéhez Somogyban, a napokban fejeződik be a kékszőlők szürete is. A szőlősgazdák szerint bőséges lett az idei termés. Balatonboglár 50-60 kilométeres vonzáskörzetében azt tapasztalják, hogy bőséges lett a termés, harminc százalékkal több, mint tavaly és a szőlő minősége is kiváló. A balatoni szőlősgazdáknak a tavalyi árát sikerült kialkudniuk a felvásárlókkal.