Konzultációra várják a Magyarország365 fotópályázat jelentkezőit (kormany.hu)

Konzultációra várják a Magyarország365 fotópályázat minden amatőr és hivatásos jelentkezőjét. Az érdeklődők szeptember 26-án Kaiser Ottó fotógráfusnak, a zsűri elnökének és Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművésznek, október 10-én pedig Szarka Klára fotótörténésznek és Kerekes Emőke fotósnak tehetik fel a pályázattal kapcsolatos kérdéseiket a Bálna Budapestben.

A pályázók bármilyen digitális hordozón, papír- vagy diaképen is elvihetik anyagaikat a konzultációra, ahol segítséget kaphatnak többek között a képek kategóriába sorolásával, vagy a felvételek ideális számának meghatározásával kapcsolatban – hangsúlyozta Kaiser Ottó.

A magyar kormány által elindított pályázatra 3 kategóriában – táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki életképek – lehet jelentkezni. A magyarországi épített és természeti kincseit technikai manipuláció nélkül bemutató pályamunkákat október 18-ig lehet feltölteni a fotopalyazat.magyarorszag.hu internetes oldalra.

A kategóriák első helyezettjei 1-1 millió forint, a második helyezettek 500-500 ezer forint, a harmadik helyezettek 300-300 ezer forint jutalomban részesülnek. Emellett az internetes közönségszavazás győztesei is 1-1 millió forint pénzjutalmat kapnak kategóriánként.

A kezdeményezésben a kormányon kívül a Magyar Természetjárók Szövetsége, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Magyar Turisztikai Ügynökség is részt vesz.

A Magyarország365 fotópályázatról itt írtunk korábban.