Kompavatás a Balaton közepén

Ünnepélyes szalagátvágással és pezsgős koccintással avatták fel csütörtökön a  Balaton közepén a felújított Kossuth-kompot. A renoválás tavaly ősszel kezdődött, 150 ezer munkaóra alatt kívül-belül megszépült a több mint ötvenéves komp, a felújításra közel 150 millió forintot költött a Balatoni Hajózási Zrt.

Az eseményen beszédet mondott Mozsár István a Balatoni Turisztikai Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója, aki kiemelte a balatoni hajózás turizmusélénkítő, összekötő és dinamizáló szerepét a régióban.

Fotó: Balatoni Hajózási Zrt.

Kollár József a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Társaság az elmúlt két évben közel 1,5 milliárd forintot fordított saját beruházásokra.

A köszöntőket követően szimbolikusan a Balaton északi és déli partja között félúton Witzmann Mihály Somogy megyei országgyűlési képviselő, Dr. Bóka István a BFT elnöke, valamint a két kompközlekedésben érintett település polgármestere Tósoki Imre (Tihany) és Vízvári Attila (Szántód) vágta át az autók előtt a szalagot.

A Balatonon összesen négy komp üzemel, mindegyik hasonló korú, mint a Kossuth. A BAHART a tervek szerint a következő években a Balaton Fejlesztési Program keretében a többi felújítására is sort kerít.

Hír TV/Turizmus Online