Megújult a vízi színpad, új buszt állítottak be Vászolyon (veol.hu)

Több mint 38 millió forintból megújult Vászolyon a Forrás-tónál lévő vízi színpad, és pályázati támogatással vásároltak falubuszt, valamint többfunkciós traktort, melyeket Kontrát Károly államtitkárnak, a térség országgyűlési képviselőjének mutatott be Rózsahegyi Tibor polgármester.

Az elavult színpad felújításához a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pályázatán közösségi tér felújítása és karbantartása címen nyertek el ötmillió forintot  – tudósít a veol.hu. Ezt négymillió forinttal kiegészítette az önkormányzat, melyből kicserélték a színpad deszkáit, információs táblákat helyeztek ki a tó élővilágáról, a vízre, illetve a parton béka- és gyíknapozókat alakítottak ki fából és kövekből azzal a céllal, hogy így is védjék a hely páratlan élővilágát, természeti környezetét. A deszkák jól jönnek a vadkacsáknak is, melyek ezúttal megtelepedtek rajta. Mindemellett bővítették, valamint megújították a lelátót, és új, a környezetbe illő lépcsőt is létrehoztak. A vászolyi vízi színpad előadásai híresek, melyeket nemcsak a helybeliek, hanem a vendégek is szép számmal látogatnak. Rendeznek itt egyebek mellett színházi előadásokat, hangversenyeket, néptáncbemutatókat.

Vászoly ezenkívül gyarapodott egy 14,3 millió forint értékű falubusszal, valamint egy többfunkciós traktorral, ami csaknem 15 millió forintba került, melyekhez a forrásokat a Magyar falu program pályázatán nyerték el. A busz – melyen például automata lépcső is működik – egyebek mellett kiválóan alkalmas idős és mozgáskorlátozott emberek szállítására. A traktorral pedig több évtizedes vágya teljesült a falunak, melyre nagy szükség van például a közterületek karbantartása, a zöldhulladék feldolgozása, elszállítása és a téli sószórás miatt.

A polgármester köszönettel szólt a BFT és Kontrát Károly képviselő támogatásáról, mellyel megvalósíthatták a fejlesztéseket. Rózsahegyi Tibor örömmel beszélt arról, hogy Vászoly lakossága gyarapodik, jelenleg 267-en élnek a faluban, köztük sok a fiatal. Emiatt is nagyon lényeges, hogy náluk igénybe lehet venni a falusi családi otthonteremtési kedvezményt.

Kontrát Károly képviselő azt mondta, Vászoly a Balaton-felvidék egyik kincsestára, olyan település, ahol jó élni, mert nyugalom, gyönyörű környezet jellemzi, s a falu kiemelkedő értékekkel büszkélkedhet.

A képviselő reményei szerint mindez idén is folytatódik, és a terveket közösen valósítják meg. Megjegyezte, a fejlesztésekre nagy szükség van, mert azok az emberek kényelmét szolgálják és alapvetőek a minden- napi élethez.

Remélhetőleg mihamarabb túljutunk a koronavírus-járványon, és Vászolyon immár színvonalas körülmények között rendezhetik meg az előadásokat, melyek métán népszerűek az emberek körében, hangsúlyozta Kontrát Károly.