IX. Fonyódi Kolbászfesztivál: kolbászból lesz a kerítés is

2018. február 2-4. között rendezik meg a IX. Fonyódi Kolbászfesztivált a helyi városi sportcsarnokban. A gasztronómiai és kulturális rendezvényen a hosszan tekeredő kolbászokon és pálinkákon kívül előadások, néptánc, népzenei bemutatók, utcabál, mulatós műsor és koncertek várják az érdeklődőket – áll a település közleményében.

A fesztivált hagyományteremtő céllal 2010-ben szervezték meg először és már a debütáláson is több mint 50 csapat mutatta be a finomságait. A hazai kolbászcsászárság fellegváráról, Békéscsabáról is érkeztek szakértő kolbászkészítő mesterek, de a budapesti, szolnoki, sőt még a külhoni kolbásztöltő csapatok is ellátogattak a Balaton partra. A rendezvény eddigi története során közel 400 csapat, baráti társaság, egyesület, önkormányzat, gyúrta és készítette a tekeredő kolbászokat a helyi sportcsarnokban.

(fotó: Fonyód Média Nonprofit Kft.)