Kő Boldizsár mesés életű játszótereket álmodik (veol.hu)

Szeretem a pozitív, kedves gondolatokat, de minden játszótérbe teszek valamit, ami egy kicsit ijesztő – vallja a mesetereket tervező grafikusmester, Kő Boldizsár a veol.hu munkatársának.

Kenesén közösségi összefogással, a Balatonkenesei Városvédők Egyesület akciójának köszönhetően újul meg a Mélyárok területén található játszótér, melynek különlegessége, hogy az új játékokat az elismert grafikus, Kő Boldizsár tervezi meg.

– Ez számomra egy különleges pillanat, ugyanis ettől függetlenül, még mielőtt megkaptam ezt a felkérést, elkezdtem írni egy mesekönyvet, amelynek kettős célja van. Az egyik a balatonkenesei élet bemutatása, hogy mindenki lássa, milyen csodálatos itt gyerekként tölteni az időt. Nekem ez megadatott, itt voltam Kenesén iskolás negyedikes koromban egy fél éven át. Akkor a szüleim (Kő Pál Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas szobrászművész és Péterfy Gizella festő- és szobrászművész – a szerk.) úgy döntöttek, hogy itt fogunk élni a továbbiakban, de aztán az egyéb munkák miatt mégis csak vissza kellett költöznünk Budapestre. Ez a fél év azonban olyan gyönyörű időszak volt az életemben, mintha egy oázisba kerültem volna – emlékszik vissza Kő Boldizsár. Hozzáteszi, édesanyja ma ismét Kenesén él, valamint egyik unokatestvére, Péterfy Ábel festőművész is, így gyakran megfordul a városban, a nagyobb ünnepeket pedig a ma már négygyermekes apa szinte mindig Balatonkenesén tölti, családjával együtt.

– Sok élmény, gyerekkori barátság köt ide, melyeket mindenképp szerettem volna megőrizni valamilyen formában. Ezért készül most A láthatatlan város című könyv. A tizenkét éves kor körüli fiataloknak szánt művem alaptörténete valós élményből fakad, ám kiegészül egy fantasy szállal is.

– Gyerekkoromban édesapám szobrokat faragott, amelyeket édesanyám kifestett, én pedig, mielőtt ezeket elvitték tőlünk, játszhattam velük, felmászhattam rájuk. Szerintem egyrészt – tudat alatt – ezt az élményt szerettem volna közvetíteni, másrészt figyeltem a világban változó dolgokat. Azt látom, hogy ma már nem csupán galériák szolgálnak a művészet helyszínéül. A művészet inkább az emberek közé megy, lakásszínházakba, lakásgalériákba vándorol. Magyarországon gyönyörű kertek és ligetek vannak, és én szeretném, hogy az emberek minél többet legyenek, lakjanak ott kint, a természetben. Ez egy nagyon jó lehetőség, hogy kitehetünk oda művészetet az emberek keze ügyébe, és ők ezt elkezdhetik használni. Nemcsak nézik, mint távolról egy bronz szobrot, hanem az ölébe ülhetnek, átölelhetik, megfoghatják, felmászhatnak rá, amitől persze elkopik, viszont ezeknek az alkotásoknak szerintem éppen ezért csodálatos életük van. Egy játszótér egy kicsit olyan, mint egy tornaterem: a gyerek rohangászik, kifárad, de közben szükséges, hogy a fejében is történjen valami, hogy szellemileg is játsszon.

A népművészetből, a népi faragásokból, szimbólumokból Kő Boldizsár sok ihletet, bátorságot merít.

– Szeretem például azokat a motívumokat, amikor két madár egymás felé hajol. Ez azt jelzi, hogy nem vagyunk egyedül a világban, odahajolhatunk a másikhoz. Szeretem a pozitív, kedves gondolatokat, de minden játszótérbe teszek valamit, ami egy kicsit ijesztő. Fontos, hogy nemcsak bárányok vannak, hanem farkasok is. Itt, Balatonkenesén azonban nem egy olyan jellegű történetszövésről van szó, mint amit gyakran alkalmazok, hogy minden játszóeszköz egy adott történet egy állomását jeleníti meg. Ez a játszótér a Tátorján nevet viseli majd, és úgy kell elképzelni, mint egy haikut, vagy egy Keneséről szóló verset – mondja a mesetértervező, aki kiemelte, itt nem lesz királyfi, királylány, egyéb történet, ehelyett azonban fontos szerepet kap a helyben fellelhető tátorján.

– Ezt ördögszekérként fújja a szél, sokszor láttam gyerekkoromban, ahogy halad át a dombtetőn ez a gyönyörű szép virágos növény, melynek magját állítólag még az ősmagyarok hozták magukkal. A tátorján itt fennmaradt, ez egy helyi kincs, amit a játszótér elnevezésével szeretnénk hangsúlyozni.
A játszótér fő attrakciójaként egy óriási körhinta kerül a tér közepére, a tetején egy forgó jelenettel, mely A láthatatlan városból származik.

Van egy kulcspont a történetben, amikor egy csónakban állnak a srácok, és egy hatalmas kígyó körbefonja őket. Ez egy félelmetes jelenet, de végül jól végződik – árulta el Boldizsár, aki arról is beszélt, miért vállalta el azonnal a kenesei játszótér megtervezését. – Az egész civil összefogással épül. Ilyenben még nem vettem részt soha, pedig elég sokfelé készíthettem már játszóteret, de amit most Kenesén tapasztalok, ez az összefogás, az önmagában nagyon megindító. Mikor a megérkeztem a helyszínre, hogy kimérjem a készülő játékok helyét, egészen karneváli hangulatba csöppentem: azt láttam, hogy a játszótér érdekében összefogó önkéntesek festik a kerítést, közben kolbászt esznek, fecsegnek-locsognak, jól érzi magát mindenki. Ezt az ember egy nagyvárosban nem tudja megteremteni. Ez az az érzés, ami miatt vidéken élni érdemes.

(A teljes cikk itt olvasható.)