Klasszikus művekkel indult az újév Siófokon (sonline.hu)

Zsúfolásig telt a siófoki művelődési központ színházterme az újévi gálára. A zenekedvelők a legismertebb opera-, musical- és operettslágereket hallhatták a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar és vendégénekesek előadásában.

Lengyel Róbert polgármester köszöntőjét követően Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának részleteivel kezdődött az újévi gálaműsor Siófokon a Kálmán Imre Művelődési Központban – tudósít a sonline.hu.

A klasszikusok közül Puccini sem hiányozhatott az ünnepi repertoárból.

Két, számomra nagyon kedves dalt hoztam: Mimi első áriáját és a Lauretta áriát. Utóbbit azért is szeretem, mert az Operában ez volt a második nagyobb szerepem. Ráadásul a Gianni Schicchi előadásban Lauretta szerepét játszhattam és Melis Györggyel énekeltem akkor egy színpadon

– emlékezett Rost Andra operaénekes, az újévi gála egyik vendégművésze. Mint hozzátette: a műsorban opera, musical és operett is helyet kapott.

Újévkor a könnyedebb zene illik a hangulathoz, így e szempont alapján állt össze a gála programja.

Maga a szilveszter és az újév-köszöntés is leginkább arról szól, hogy letettük a múlt évet és elindulhatunk egy új esztendőben, ahol reméljük, sok-sok pozitív dolog történik velünk. Kellenek a sodró, jókedvű dalok, amelyek kicsit a szívhez is szólnak

– erről már az est másik vendégművésze, Dolhai Attila musical- és operetténekes beszélt. Hozzátette: Kálmán Imre szülőhazájában természetesen nem maradhatnak el az operettek sem. A szerző töretlen sikerét mutatja, hogy muzsikájával mindenkinek a szívéhez elért.

Egy újévi koncert nemcsak a közönségnek, hanem a zenészeknek is ünnep – mondta a Dunakeszi Filharmonikus Zenekar karmestere. Farkas Pál kiemelte: ahogy az operett sem hiányozhat egy ilyen műsorból, úgy Johann Strauss művei sem hagyhatók ki. Siófokon a Kék Duna keringő mellett a Cigánybáró és A denevér dallamai is felcsendültek

Hagyománya van a Strauss-daloknak. Bár ez a tradíció Bécsben teremtődött meg, ma már az egész világon hallhatók a bécsi szerző művei az újévi koncerteken – mondta Farkas Pál, aki zenekarával állandó vendége Siófoknak.

Ma már elképzelhetetlen a siófoki évkezdet gála nélkül – mondta Kiss László, a Kálmán Imre Művelődési Központ igazgatója.

Értéket szeretnének közvetíteni a színvonalas produkciókkal, ilyen ez a mostani koncert is. Minden esztendőben igyekszünk ezt a lécet magasabbra tenni a különböző zenei programjainkkal, legyen szó Tavaszi Fesztiválról vagy a Szabadtéri Színpad nyári előadásairól. 

– tette hozzá az igazgató.