Kiváló évet zárt a falusi turizmus 2018-ban (Magyar Idők)

Óriási bővülést mutatott tavaly a falusi turizmus látogatottsága: a magyarok egyre inkább érdeklődnek a vidék értékei iránt, miközben népszerűbbek lettek a helyi termékek és a régiós nemzeti kincsek – írja a Magyar Idők a szakszövetségre hivatkozva. 

Tavaly 0,5–1 millió között alakult a vidéki szállodákon kívül értékesített vendégéjszakák száma, amely a 2012-es mélypont után nagyon jelentős piacbővülést mutat. Eközben a hagyományos hotelek látogatottsága is történelmi rekordot döntött; a felfutó tendencia idén folytatódik.

Fél–egymillió között lehet azon értékesített vendégéjszakák száma, amelyeket 2018-ban vettek igénybe a turisták a vidéki Magyarországon jellemző falusi turizmusban, a vendégek 80 százaléka belföldi volt – mondta a Magyar Időknek a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) alelnöke.

Szabó Géza, aki a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség elnöke is, felidézte: a piac hét évvel ezelőtt volt a mélypontján, amikor a válság következtében mindössze 470 ezer vendégéjszakát sikerült értékesíteni a kisebb, jellemzően magánszemélyek, családi cégek által üzemeltetett vidéki házakban, mostanra azonban – noha a hivatalos forgalmi adatok az évi egyszeri adatszolgáltatás miatt csak jóval később derülnek ki – a szövetség úgy tapasztalja, hogy számottevően bővült a vidéki pihenőhelyek látogatottsága.

– A regisztrált forgalom 2018-ban 500-600 ezer értékesített vendégéjszakát tehetett ki, de a valós értékesítés becslésünk szerint fél- és egymillió éjszaka között alakult a falusi turizmusban – mondta Szabó Géza.

Vázolta: a főszezon tavasztól késő őszig, a borgasztronómiai események végéig, illetve jellemzően Márton-napig tart, ezt követően a legtöbb falusi szolgáltató visszavonul, és fejlesztéseket, belső munkálatokat végez, készülve a következő évi szezonra. Tavaly azonban több helyütt nagyon komoly látogatottság volt a főbb üdülőkörzetek vagy például a gyógyfürdők, borvidékek környékén még decemberben is, illetve az ünnepek alatt.

– Mivel a falusi turizmus a hazai kultúrát is közvetíti, leginkább a magyarok körében népszerű ez a pihenési forma, ráadásul tavaly azt tapasztaltuk, hogy szélesebb körben megjelent az igény a vidék sajátosságainak megismerésére, a hagyományos hazai értékek ápolására, továbbá a háztáji termékek fogyasztása iránt – mondta a szakember. Szavai szerint egyfelől a magyar bort főleg a magyarok keresik, ehhez több helyen már a hagyományos, fahordós borkészítés rejtelmeibe is beavatják a vendégeket, ami nagy csáberő a turistáknak. Emellett keresik a mézeket, a lekvárokat, a szörpöket, a sajtokat, a szürke marhából és a mangalicából készült ételeket egy-egy tájegységen. Ezeknek ugyancsak kialakult a hagyományuk, például Baranyában is egyre több termelőt látogatnak meg emiatt az ország minden pontjáról. Nagy vonzerőt jelentenek továbbá a különféle fesztiválok, melyeket ugyancsak a helyi termékekre, gasztronó­miai értékekre alapozzák, illetve a borra, pálinkára – tavaly több mint kétszáz ilyen eseményt tartottak a vidéki turizmusban.

– Oldódik a szezonalitás ezen a pia­con is: a kiemelt üdülőkörzetekben egész évben nagy a mozgás, és egyre több a decemberi, ünnepi program. Mecseknádasdon évek óta például Mikulás-napi pincejárást tartanak, amikor a kóstoltatás mellett a borász kiválasztja a karácsonyi bort. Ez a program annyira népszerű volt tavaly, hogy telt házzal üzemeltek a környékbeli vendégfogadók – mondta a FATOSZ alelnöke. Hozzátette, hogy az év végén Egerben, Sárváron és környékén, Bükfürdőn, a baranyai borvidékeken, Orfű környékén, Hévízen, illetve az észak-balatoni részen, továbbá a Zselicben jelentős vendégforgalmat bonyolítottak a falusi turisztikai szolgáltatók, vagyis nem csupán a hagyományos szállodákban volt telt ház az ünnepek alatt.

– Kiváló évet zárt a falusi turizmus 2018-ban, és látva az idei évre tervezett vidéki programokat, 2019-ben is várhatóan nagy forgalmat bonyolítanak, miközben a szolgáltatóknak egyre több pénzük van fejlesztésekre, bővülésre – mondta az ernyőszervezet képviselője.

A hagyományos piacon is folytatódik az emelkedő tendencia: lapunknak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének új elnöke azt mondta, biztos, hogy sikerült rekordot állítani tavaly a hazai szállodákban, vagyis történelmi csúcsot döntött 2018-ban a magyarországi turizmus.

A teljes cikk itt olvasható.