Kisebb hegynyi iszapot vesznek ki a Balatonból (24.hu)

Két kotróhajó dolgozik azon a Balatonon, hogy 15 hektárnyi tómederből 100 ezer köbméternyi üledék eltávolításával gátat szabjanak az algák szaporodásának. Mivel külső szennyezés nem érte a tavat, az algavirágzást segítő tápanyag belső forrásból, vagyis az üledékből származhat, ezért kell lepelkotrással kiemelni, és iszapcsapdákban foglyul ejteni – írja a 24.hu.

 

Iszapcsapdákat is kialakítanak

A csaknem egy hónapja folyó munkát lepelkotrásnak nevezik, célja pedig, hogy a nitrogént és foszfort tartalmazó üledékréteg kiemelésével csökkentsék az algák számára rendelkezésre álló tápanyagot, így gátolva a szaporodásukat. Logikusan minél több tápanyagot vesznek ki a tóból (iszappal együtt), úgy csökken az algavirágzás esélye. Maga a lepelkotrás az az üledék felső 20-30 centiméteres rétegének, az úgynevezett finomfrakciójú lebegő üledék eltávolítását jelenti egy „porszívó” jellegű szívófejjel.

Emellett mélykotrást is alkalmaznak, ezzel a mederfenéken úgynevezett iszapcsapdákat alakítanak ki: 1,5-2 méter mély „gödröket”, amelyekben a lebegő iszap koncentrálódik, és nem tud tovább vándorolni a fenéken.

Maga a munka speciális, kotrófejjel ellátott úszó munkagépekkel történik, úgynevezett hidromechanizációs technológiával, azaz a kikotort iszap – vízzel keveredve – csővezetéken keresztül jut el az iszaplerakó helyre. Jelenleg két kotróhajó dolgozik, napi kapacitásuk 400 és 800 köbméter, egy nap alatt tehát 1000-1200 m3-nyi iszapot képesek eltávolítani – részletezi az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

 

100 ezer köbméter

A kotrási terület két részből áll, összesen 15 hektárt érint, innen a tervek szerint 100 ezer köbméternyi iszapot fognak kiemelni, ám amennyiben a helyzet indokolja, a mennyiség növelhető. Az iszap zagytérbe kerül, majd a 2-3 évig tartó kiülepedés után tájsebek gyógyítására – például felhagyott bányák rekultivációjára – vagy mezőgazdasági területek talajjavítására használhatják.

Összességében a mederkotrás ugyan nem derít fényt a jelenség okára, de hatékony módszer az iszap, valamint a benne lévő tápanyag eltávolítására, ami végső soron mindenképp az algák szaporodását gátolja. Az alkalmazott módszert pedig esetünkben az OVF a tudományos élet hivatott szakértőinek bevonásával folyamatosan értékeli.

A Balaton életében azonban korántsem ez a legnagyobb léptékű ilyen beavatkozás. A Keszthelyi-medencében 1992-2003 között 2,18 millió köbméter iszapot emeltek ki, ezt a munkát is a rossz vízminőség indokolta.