Kisebb és részleges áremelés a balatoni kompokon, hajókon (MTI/HírBalaton)

Június elsejétől 200 forinttal nőtt a kompokon szállított gépkocsik és gépjárművek díja, a hajózási főszezontól kezdve pedig átlagosan 5 százalékkal emelkednek a jegyárak a menetrendi hajókon – tájékoztatta az MTI-t a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója, aki a gazdasági eredményekről és a fejlesztési tervekről is beszámolt. (A hajózási társaság pénteken a viharos széllökések miatt néhány hajóját nem indította el, amiről a honlapján is tájékoztatta az utazóközönséget.) 

 

Veigl Gábor közlése szerint a 75 százalékban állami tulajdonban, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat kezében lévő, mintegy 11 milliárd forint alaptőkéjű Bahart a tavalyi évet közel 4 milliárd forintos forgalommal, és kiemelkedő adózás előtti eredménnyel zárta. Az eredményből – amit a tulajdonosok döntése alapján fejlesztésekre kell fordítani – több mint 2,5 millió forint ingatlanértékesítésekből származik. Az ezek nélkül vett eredmény, ami több mint 400 millió forint, messze meghaladta a korábbi évek átlagát a növekvő forgalomnak és a hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhetően.

„Idén az árbevétel várhatóan meg fogja haladni a 4 milliárd forintot, hiszen a jelek szerint a három fő ágazatunk, a komp, a menetrendi hajózás, és a vitorláskikötő ágazat is erősebben teljesíthet, mint tavaly” – fogalmazott a cégvezető.  Hozzátette, a társaság kiegészítő szolgáltatására, a vízépítési tevékenységre is folyamatos a megrendelés.

Örvendetesnek nevezte, hogy a korábbi, 6,6 milliárd forintos állami tőkeemelésnek is köszönhetően bővültek a társaság fejlesztési forrásai. Mintegy tízmilliárd forintot kívánnak fordítani négy új hajó vásárlására és kikötőfejlesztésekre.

Ebből két hajó tavaszi Balatonra szállítása a Sió-csatornán keresztül meghiúsult a tó alacsony vízállása miatt, a remények szerint ősszel majd lehetőség nyílik rá, és jövőre a két új komp és a két új katamarán is beáll a forgalomba – közölte Veigl Gábor a hirbalaton.hu-val. A tervek között szerepel a telephely megújítása is. Ezzel kapcsolatban a vezérigazgató annyit mondott, a cég központja Siófokon kell maradjon, de annak vizsgálata még folyamatban van, hogy a fejlesztések a régi telephelyen, vagy attól párszáz méterre történjenek.

A kikötőbővítésről szóló terveket jelenleg hátráltatják az egyre növekvő építőanyag-rak. Kikötőbővítésekre is szükség lenne, amiről a tervek elkészülnek, és a tulajdonosok várhatóan fél éven belül döntenek arról, hogy az egyre növekvő építőanyag árak mellett mi valósulhat meg belőlük.