Kihagyja a világbajnokságot a balatoni vitorlázó olimpikon (MTI)

Kihagyja a február végi világbajnokságot az olimpiai kvótával rendelkező vitorlázó, Érdi Mária. A 21 esztendős versenyző tájékoztatása szerint számára továbbra is a tokiói játékok lesz az év főversenye, ezért nem ül hajóba az ausztráliai vb-n.

“Voltak hátfájdalmaim az utóbbi időben, emiatt nem érzem magam százszázalékos állapotban. Azt a döntést hoztuk meg az edzőmmel, hogy ezt a világbajnokságot elengedjük, és csak a tokiói játékokra koncentrálunk. A tervek szerint március elejétől ismét gőzerővel készülök a második olimpiámra” – fogalmazott Érdi Mária.

A Laser Radialban versenyző vitorlázó a tavaly augusztusi előolimpián harmadik lett, majd az azt követő világkupán a negyedik helyet szerezte meg. Ezt követően a Balatonon megszerezte a hetedik felnőtt magyar bajnoki címét, és ismét átvehette az év legjobb női versenyzőjének járó díjat Magyarországon.