Kiemelt fontosságúnak minősítette a kormány az Appeninn balatoni beruházását

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítették az Appeninn Nyrt. egyik leghangsúlyosabb balatoni turisztikai fejlesztését, a balatonvilágosi Club Aliga megújítását. Az augusztus 7-én megjelent kormányrendelet célja az üdülőközpont fejlesztésének mielőbbi befejezése – áll a fejlesztők sajtóközleményében.  A terület fejlesztése a helyi érdekek figyelembevételével, Balatonvilágos Község Önkormányzatának bevonásával történik. Mindemellett az aligai strand az eddig megszokott feltételek mellett továbbra is nyitott lesz a látogatók számára – írják.

 

Az Appeninn sajtóközleménye szerint a korábban állami kézben, majd 2007-től magánkézben lévő, évtizedek óta fokozatosan romló állapotban lévő üdülőközpont fejlesztéseinek mielőbbi befejezését segíti elő a kiemelt jelentőségű beruházássá minősítés, amely értelmében számottevően gyorsulhatnak, de nem egyszerűsödnek az építkezéshez szükséges hatósági eljárások.

A döntés számos kézzel fogható előnnyel jár: Balatonvilágos, illetve a térség számára a munkahelyteremtés, továbbá a turistaforgalom jelentős növelése is kiemelt gazdasági és versenyképességi előnyt fog jelenteni. Az Appeninn cégcsoport, illetve az Nyrt. befektetői számára ugyancsak egyértelműen pozitív üzenettel bír a kiemelt nemzetgazdasági státusz ténye, hiszen így kiszámíthatóbbá válik a tervezett fejlesztések ütemezése és mielőbbi befejezése.

A Club Aliga területének fejlesztése több részből áll, amelynek az első, strandot érintő elemei már idén nyáron megvalósultak, amely nyomán számos új szolgáltatás várja a látogatókat a jövőben is. A teljes balatoni vitorlásturizmus szempontjából komoly potenciállal rendelkező kikötő átfogó felújítása pedig a jövő év őszétől kezdődően, várhatóan kétéves munka keretében valósul majd meg, amelynek része a kikötő hatékonyabb működését támogató, új, modern kikötőépület létrehozása is. A kikötő és a vízpart fejlesztésével tovább erősödhet a Club Aliga pozíciója a balatoni hajós életben.

Központi eleme a fejlesztéseknek a Club Aliga területén található, erősen leromlott állapotú szálláshelykínálat megújítása is: előreláthatólag 2023 végéig a Club Aliga területén egy egész évben működő, 4 csillagos, több mint 160 szobás szálloda épül fel. A hotelhez wellness részleg, konferenciaközpont, sportpályák, játszóterek, boltok és kávézók is tartoznak majd.

Ugyanakkor a helyi közösségekkel való egyeztetési folyamatokban a kiemelésről szóló döntés nem hoz változást: az Appeninn Nyrt. és az üzemeltető PRO-MOT Hungária Kft. Balatonvilágos Község Önkormányzatával továbbra is együttműködve, valamint a helyi érdekeket is figyelembe véve tervezi megvalósítani a térséget felvirágoztató fejlesztéseket – áll a sajtóközleményben.

***

Az Appeninn Nyrt.-ről:

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. magyar ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság. 2019. évi eredménye elérte a 10,2 millió eurót (3,3 milliárd forint). A 2009-ben alapított, a Budapesti Értéktőzsdére 2010-ben bevezetett, Prémium kategóriában jegyzett vállalat közel teljes kihasználtsággal működő, mintegy 150 millió EUR (mintegy 50 milliárd forint) értékű ingatlanportfólióval rendelkezik – a társaság sajtóközleménye szerint.