Kiderült, hol igényelték a legtöbben a falusi CSOK-ot (magyarnemzet.hu)

A falusi családi otthonteremtési kedvezmény 2019. július 1-jei bevezetésétől számított első négy hónapban csaknem 2700 támogatási szerződést kötöttek a családok – derült ki Tállai András pénzügyminiszter-helyettes parlamenti írásbeli válaszából. A dokumentum szerint, egyáltalán nem a Balatonnál veszik igénybe a legtöbben a falusi CSOK támogatást, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – írja a Magyar Nemzet.

Az Orszá­ggyűlés honlapján elérhető dokumentum szerint 1016 kistelepülés között oszlottak meg a támogatások, (az összesen 2486, az elmúlt években fogyó lélekszámú települések közül) 2019. július elseje óta. Tállai András pénzügyminiszter-helyettes válaszában arra is kitért, hogy valamennyi megyében voltak már szerződéskötések, a legtöbb támogatási ügylet pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (360 szerződés) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (235 szerződés) településein mutatható fel. Sőt, ebben a két megyében található szám szerint is a legtöbb olyan helység, ahol legalább egy család igényelte már a falusi CSOK-ot.

A lakáspiaccal, a lakhatási kihívásokkal és lehetőségekkel is foglalkozunk az Építőipar 2020 konferencián, alig egy hónap múlva, február 27-én.

Az elmúlt hetekben több olyan cikk is megjelent a médiában, ami arra utalt, hogy a Balaton-parti és a Pest megyei települések a legkeresettebbek a falusi CSOK iránt érdeklődők körében. Ennek kapcsán Jakab Péter orszá­ggyűlési képviselő indított egy parlamenti írásbeli kérdést, amiben választ szeretett volna kapni rá, hogy valóban igaz-e, hogy ezeken a helyeken volt a legnagyobb érdeklődés.

Tállai András válaszában amellett, hogy leírta, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében igényelték a legtöbben a falusi CSOK-ot, kitért arra is, hogy Fonyódon, Tihanyban, Balatonvilágoson, Balatonkenesén és Badacsonytomajon összesen 18 támogatási szerződést kötöttek, amiből látszódik, hogy egyáltalán nem a balatoni településeken a legnagyobb a valós igénybenyújtás a falusi CSOK iránt. Érdemes különválasztani a valós igényléseket, illetve azokat az érdeklődéseket, amelyek a lehetséges adásvételek számát mutatják. A balatoni, illetve a Pest megyei települések valóban a legkeresettebb területek szoktak lenni, ebből azonban nem következik, hogy valóban ezeken a helyeken lenne a legtöbb falusi CSOK igénylés.