Kevesebb lehet a jégkár

Új, országos jégkármérséklő rendszer kezdte meg működését május elsején. A Jéger  hálózat összesen 986 talajgenerátorból áll, az országos kiépítés 1,8 milliárd forintos költségét a vidékfejlesztési programból finanszírozzák. A rendszer lényege, hogy az előre jelzett jégesők közeledtekor acetonos ezüstjodidot párologtatnak a levegőbe, ami megakadályozza, hogy nagyobb méretű jégkristályok alakuljanak ki.

Eddig az ország területének egyharmadát védte jégelhárító rendszer. A Somogy  Baranya és Tolna  megyében már évek óta működik egy 141 talajgenerátorból álló hálózat, amely része lett az országos rendszernek. A NEFELA Dél-magyarországi Jégeső-elhárítási Egyesülés adatai szerint tevékenységük csaknem három évtizede alatt 74 százalékkal csökkent a mezőgazdasági jégkár a térségben.

Az országos rendszer elindításával várhatóan nem szűnik meg minden probléma és nem szüntethető meg a jégeső – hívta fel a figyelmet a közelmúltban egy rádióinterjúban Geresdi István felhőfizikus, a Pécsi Tudományegyetem tanára. Szerinte arra van esély, hogy csökken a jég mérete és ez az okozott károkat is csökkenti. Geresdi azt is megemlítette, hogy a technológia nagyon fontos elemét képezik a pontos előrejelzések, mivel a hatékony működéshez a tényleges vihar előtt 2-3 órával már be kell kapcsolni a berendezéseket. A rendszer kiépítői az Országos Meteorológiai Szolgálattól várják annak előrejelzését, hogy mikor kell be-, illetve kikapcsolni a generátorokat. (A több mint ezer eszközből ugyanis csak kétszáz működik majd automatikusan.) Szakértők szerint a rendszer elsősorban azokban az esetekben bizonyulhat hasznosnak, amikor a viharokat már jóval az érkezésük előtt be lehet mérni. Ám továbbra is gondokat okozhatnak a helyi záporok és zivatarok, hiszen ezek sokszor olyan hirtelen támadnak, hogy sokáig még egy felhő sem jelzi az érkezésüket.

 A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint az összes mezőgazdasági kár 20 százalékát okozza jégverés. A biztosítói adatok alapján ez azonban így is jelentős, hiszen tavaly például közel 9 milliárd forintot fizettek ki ilyen jogcímen a gazdálkodóknak. A Jéger rendszer  a tapasztalatok alapján biztosítással együtt teljes körű védelmet nyújt a gazdálkodóknak.

Agroinform/mfor.hu