Kétmilliárdból építenének szállodát a fonyódi focipálya helyén (sonline.hu)

Négycsillagos szállodát építene egy befektető Fonyódon, a Valkó kilátó melletti focipálya területén. Az önkormányzatot nemrégiben kereste meg a beruházó, hogy megvenné a valamivel több, mint 2 hektáros területet, ahonnan rálátni a Badacsonyra. Ritka lehetőség ez Fonyódnak, ahol a közelben sincs négycsillagos hotel.

 

Az önkormányzat valamivel több, mint egy hete hirdette meg eladásra az ingatlant, amelynek árát 100 millió forintban határozták meg értékbecslői véleményre alapozva. Hidvégi József, Fonyód polgármestere kérdésünkre elmondta: az elmúlt években elsősorban az volt a törekvése, hogy a focipálya nyugati oldalán álló, magántulajdonban lévő sportszállóra hívja fel befektetők figyelemét. A városvezető által torzónak mondott épület azonban annak ellenére sem keltett érdeklődést, hogy tucatnyi vállalkozónak megmutatták. A most ajánlatot tett beruházó figyelmét is eredetileg a sportszállóra próbálták ráirányítani, ám a csapatban volt egy szállodatervező, neki tűnt fel a jó adottságokkal bíró sportpálya területe.

Ott ugyanis a mostani lelátónak helyt adó telekrészről csodálatos kilátás nyílik a Balatonra és a szemközti Badacsonyra. Hidvégi József azt mondja: 2006-ban nemcsak 1,5 milliárd adósságot örököltek a város előző vezetésétől, hanem három épülettorzót is, így az elmúlt évtizedben minden lobbierejét bevetette, hogy ezeket, így köztük a Valkó kilátó közelében lévő sportszállót is eltüntesse, mert annak látványa városképileg zavaró.

Ha az ingatlanhirdetményben szereplő április 4-i határidőig a 100 milliós vételárat kínáló vevő hivatalos ajánlata valóban befut Fonyódra, akkor a lerobbant sportszállót lebontják. A 2,2 hektáros focipálya területén pedig egy olyan sportszolgáltatásokat is nyújtó, négycsillagos szálloda épülhet, amelynek üzemeltetője a polgármester szerint 30 éven át évi 20 millió forintot fizet be a város kasszájába adóbevételként.

 

A telek annyi, amennyit adnak érte

Arra a kérdésre, hogy a telek 100 millió forintos kikiáltási ára lehetne-e magasabb Hidvégi József azt mondta: az alku 56 millióról indult, az érdeklődő beruházó azonban 100 millió forintnál többet nem tud kínálni a területért, ahol egyébként bontani is kell majd.
Fonyód a telek eladás esetén sem marad focipálya nélkül, hiszen a város a piac melletti területen alakít ki sportcentrumot, ahol TAO támogatásból két futballpálya is készül a jövőben: egy nagyobb élő- és egy kisebb műfüves.