Két kört is lehet teljesíteni a balatonszőlősi versenyen (veol.hu)

A hagyományos, népszerű futóversenyen a hobbisportolók és a nagyobb távokat kedvelők is megtalálják számításukat szeptember 7-én.

Idén új távval bővült a megmérettetés kínálata: lehet két kört is futni, amely egészen pontosan 100 kilométert jelent – írja a veol.hu.

A második leghosszabb táv az egy Szőlős-kör (50 km), amelyet a hagyományoknak megfelelően váltóban is lehet teljesíteni. A fentiek mellett fél-, negyed- és nyolcadmaraton is a futók rendelkezésére áll.

A rajthely és a versenyközpont ezúttal is a balatonszőlősi sportpályán lesz, ahol a futó­esemény és a falunap keretében rengeteg program várja az érdeklődőket péntek délutántól egészen szombat estig.

A 100 kilométert teljesítők rajtja szeptember 7-én, szombaton hajnali 5 órakor lesz, a többiek délelőtt 10-kor indulnak. Az útvonal többek között Barnagot, Vászolyt és Balatonakalit érinti.

Információ: balatonszolos.hu