Két ifjú hévízi ezüstöt lőtt

A Magyar Íjász Szövetség rendezte meg az idei IFFA Európa-bajnokságot, amelyen két fiatal hévízi íjász is részt vett. Szüts Mátyás és Bencsik Márk ezüstérmet szereztek.

A nemzetközi szövetség (IFAA) tavaly márciusban két fordulós szavazással döntött arról, hogy a 2018-as Európa Bajnokságot hol rendezzék meg. Magyarország mellett Észak-Írország és Svédország jelentkezett a rendezés jogáért, a második kör után végül a magyarok nyertek.

A Magyar Íjász Szövetség a Hungexpo területén február 15-18. között zajló Fegyver-Horgász-Vadász Kiállítás (FeHoVa) helyszínére szervezte meg az IFFA teremíjász Európa-bajnokságot, valamint egy nemzetközi 3 dimenziós íjászversenyt.  Mivel a verseny 6 lőállása a FeHoVa két fő pavilonjában helyezkedett el, ezáltal a kiállításra érkező több mint 50 ezer látogató testközelből élvezhette az igen látványos versengést. Az eseményen 24 ország több mint 509 versenyzője állt a 120 méter hosszú lővonalhoz és három napon át zajlottak a küzdelmek.

A Magyar Íjász Szövetség rekord létszámról számolt be, hiszen az  IFAA világ- és Európa-bajnokságokon az eddigi legmagasabb versenyzői létszám 354 fő volt. Ezt a számot sikerült több mint 150-nel feltornáznia a magyar versenyszervezőknek. „Bátran kijelenthetjük, hogy Magyarország népszerű íjászverseny-rendező ország lett, köszönhetően a hazai és nemzetközi rangadók sokéves sikeres lebonyolításának.” – olvasható a misz.hu oldalán.

Az IFFA szabályrendszere annyiban tér el az olimpiai számoktól, hogy itt a standard táv 20 yard és két szettben hatszor ötös sorozatokat lőnek, az úgynevezett „flint táv” esetében pedig változó a távolság (35-25-20-15 yard) a lövések között.

Az EB-n a Hévíz SK két válogatottja, Szüts Mátyás a fiatal felnőttek korcsoportjában indult, míg Bencsik Márk az eggyel fiatalabbak, a juniorok között. A háromnapos versenyen két standard és egy flint távot kellett lőni a versenyzőknek, a végeredményt pedig a három nap összesítése adta. Ez alapján mindkét hévízi versenyző remekül teljesített, hiszen Szüts Mátyás és Bencsik Márk is Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett.

– Mindkettejük teljesítményével elégedett vagyok – szögezte le az Eb után edzőjük, Bencsik Péter. – Kategóriáikban kiváló íjászok versenyeztek, s azt is meg kell jegyeznem, hogy az idei versenyévünkben nem ez volt még a kitűzött fő verseny, ám úgy gondolom, hogy ezekből a többnapos nemzetközi versenyekből tanulva tudunk még rutinosabb versenyzőkké válni. A szövetségi kapitánnyal egyeztetve az idén a legfontosabb viadal a kétfordulós Yunior European Cup versenysorozat olasz- és görögországi fordulói lesznek, annál is inkább, mivel a görögországi verseny már kvalifikációs verseny lesz az ifjúsági olimpiára is. Itt szeretnénk egy kvótát lőni az októberi Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpiai Játékokra.

Mivel születési évhez kötött a kvótaszerzés, erre Magyarországról csak Bencsik Márk készül. Az egész világból összesen 32 fiú és 32 lány olimpiai íjász kvalifikálhatja magát az ifi olimpiára, országonként maximum 1 fiú és 1 lány versenyző. S hogy mennyire nehéz feladat a kijutás, még egy adalék: az európai kontinentális fordulóban is csak az első három jut tovább.

– Ezek a helyezések, a dobogón állva, az országot képviselve kellő motivációt adnak, hogy még több munkát fektessünk bele a felkészüléseinkbe – tette még hozzá Bencsik Péter a zaol.hu-nak. – Fontos számunkra, hogy Hévíz város vezetése lehetőséget és segítséget ad a felkészüléseinkhez, mi pedig a várost és Magyarországot képviselve szeretnénk még hasonló sikereket elérni, mint a mostani két Európa-bajnoki ezüstérem.