Két év múlva kész is a Budapest-Balaton bringaút? (index.hu)

Van pénz, hamarosan készítik a terveket, már csak építeni kell a kerékpárutakat. A kerékpározásért felelős kormánybiztos szerint két éven belül megépül a Balaton-Velencei-tó-Budapest közötti, és a Rajka-Budapest közötti Duna-menti kerékpárút nagy része, valamint átépítik a Balaton körüli bicikliutat is.

A napokban jelent meg a Magyar Közlönyben az a jogszabály, ami szerint 2018-ban és 2019-ben tízmilliárd forintot költenek több száz kilométernyi bicikliút megépítésére, írtuk néhány napja. Hogy pontosan lássuk, mit, mikor és mennyiért építenek a következő két évben, megkerestük Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztost.

Révész elmondta, hogy idén egymilliárd forint van a bicikliutak tervezésére. A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. egy keretközbeszerzést írt ki, ami meglehetősen elhúzódott, de mostanra már a 27 külön szakasz egyenkénti tervezésére is megvannak a győztesek. A szerződéseket még nyáron aláírják, 60 napja lesz a tervezőknek az engedélyes tervek elkészítésére.

A 27 szakaszt főleg a Balaton körüli, a Duna melletti (Rajka és Budapest közötti EuroVelo 6), valamint a Budapest-Velencei-tó-Balaton közötti kerékpárút alkotja. Ezek a kiemelt projektek. Ezen kívül megtervezik a Tarcal-Tokaj-Bodrogkeresztúr és a Tokaj-Tiszabecs szakaszt is.